Drámai előjáték után megvan mindkét döntő
Ami rossz egy úszóval megtörténhet egy éles bevetés előtt, az mind rázúdult Pádár Nikolettre és Márton Richárdra kedd este, ám túltették magukat rajta, és végül sikerült bejutniuk a fináléba. Egyet…
Ahol a sport a mindennapod része
Ami rossz egy úszóval megtörténhet egy éles bevetés előtt, az mind rázúdult Pádár Nikolettre és Márton Richárdra kedd este, ám túltették magukat rajta, és végül sikerült bejutniuk a fináléba. Egyet…
A rendszeresen elemzésekkel és rangsorokkal jelentkező Paul Nielsen a közösségi oldalán azzal kezdte posztját, hogy a sport brutális dolog, de ugyanakkor az öröm, a remény és a kétségbeesés forrása is.…
„Régen volt már ilyen laza hangulatú esténk, megéltük ezeket a pillanatokat, hónapok óta erre vártunk, ami most megadatott, és magamban is szerettem volna kiélvezni, aztán persze reggel már úgy ébredtem,…
Érdi Mária bízik a jó szereplésben a pénteken kezdődő Európa-bajnokságon. Az Év Sportolójának megválasztott világbajnok vitorlás versenyző az ILCA6 hajóosztályban rendezendő kontinensbajnokságon kiélezett küzdelemre számít. „Nagyon motivált vagyok. A legutóbbi…
Rasovszky Kristóf szédületes úszással, pályafutása eddigi legjobbjával döntős 800 gyorson, Pádár Nikolett (200 gyors) harmadik, Márton Richárd (200 pillangó) nyolcadik idővel jutott tovább a harmadik nap reggelén, Betlehem Dávid pedig…
A magyarok közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe 200 méter gyorson, a 17 esztendős szegedi versenyző – aki jövőre már az Egyesült Államokban, a legendás Michael Phelps korábbi, valamint a…
A magyarok a kontinensviadalon a házigazda, későbbi győztes hollandoktól is kikaptak, hétfő este azonban ötméteresekkel 13–12-re legyőzték a vb-címvédőt.A magyar-görög elődöntő szerdán 15.30-kor kezdődik. Eredmények, női vízilabdatorna, negyeddöntő:Görögország–Olaszország 14–12 (3–0,…
A 8–8-cal záruló rendes játékidő legeredményesebbje Keszthelyi Rita volt három góllal, míg az ötméterespárbajt Magyari Alda védése döntötte el az ötödik körben. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese így biztosan…
Finoman fogalmazva sem hozott diadalmenetet a vb második napjának délelőttje: egyik úszónk sem jutott tovább, bár mindannyian többre vágytak. Tán Szabó-Feltóthy Eszter 100 háton elért eredménye a kivétel (26. lett),…
A kontinensről Paraguay (7 pont), illetve az athéni és a pekingi olimpián aranyérmes Argentína (5 pont) jutott ki a nyári játékokra. Az olimpiai férfi labdarúgó-torna 16 helyéből már csak négy…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.