11. IDBF Klub Legénység sárkányhajó vb – 500 méteren is remekeltek a magyar legénységek
A világbajnokság feléhez érkeztek a dragonosok a csütörtöki versenynap sikeres teljesítése után. A szegedi vb harmadik versenynapján ismételten több alkalommal örülhettek a magyar szurkolók. A korábbi napok pozitív mérlegét csütörtökön…
Európai Egyetemi Játékok – Két arannyal, egy ezüsttel és négy bronzéremmel nyitott a magyar egyetemi evezős csapat Coimbrában
A Juhász-Simon duó hozta a „kötelező” aranyérmet, a BME-s lányok meglepetés-győzelmet arattak Coimbrában a július 15-én kezdődött Európai Egyetemi Játékokon evezésben. A portugáliai esemény első versenyszámai között az evezés szerepelt,…
Uszonyosúszó-vb: Senánszky győzött, Varga 2. lett
Senánszky Petra megszerezte a második világbajnoki aranyérmét Belgrádban. A magyar világklasszis az 50 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében győzött. A kétszeres Világjátékok-győztes Senánszkynak ez volt a 11. felnőtt világbajnoki aranyérme. Varga…
A vb 2. napján is voltak magyar érmek
Bár az időjárás erősen próbára tette a sárkányhajósokat, a magyar csapatokat ez egyáltalán nem zökkentette ki egy pillanatra sem. Kisebb-nagyobb szünetekkel ugyan, de gördülékenyen zajlott a 200 méteres Maty-éri futamok…
Uszonyosúszó-vb: Továbbra is jól teljesítenek a magyarok
Újabb magyar érmek a 20. belgrádi uszonyosúszó-világbajnokságon. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a világbajnokság második napján a magyarok egy ezüstöt és egy bronzot szereztek, ezzel Magyarország továbbra is az…
Két arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal nyitották a magyarok a sárkányhajó-világbajnokságot!
A klubzászlók színkavalkádjának felvonulásával nyitotta meg kapuit a 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Szegeden, ahol a fergeteges megnyitóünnepség vidám hangulata a keddi versenynap kezdéseként is kitartott. A rendkívül látványos…
Szkander Európa Kupa: Négy arany, egy ezüst, négy bronz
Négy arannyal, egy ezüsttel és négy bronzéremmel fejezték be a magyar szkander-válogatott tagjai a szlovákiai Európa Kupát, amelynek Dobrá Voda (Jókő) adott otthont. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint Barzsó…
Birkózó-vb – Varga János: látványos birkózásra van szükség
Varga János számára az idei év az ünneplés jegyében telik: a kötöttfogású birkózó 50 évvel ezelőtt nyerte meg olimpiai bajnoki címét. "Legalább két okom van arra, hogy ünnepeljek idén. Az…
Uszonyosúszó-világbajnokság: Két arany, egy bronz
Két arannyal és egy bronzéremmel kezdtek a magyar válogatott tagjai a Belgrádban zajló uszonyosúszó-világbajnokságon. Senánszky Petra esélyeshez méltó versenyzéssel megnyerte a 100 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjét. Ennek a számnak egyébként…
Karnyújtásnyira volt csak a dobogótól Kiss Norbert
Két negyedik helyet szerzett a szlovákiai hétvége első két futamán a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző. Értékes pontokat szerzett a kamion-Európa-bajnokság negyedik hétvégéjén Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző a szombat délelőtti…