A tavaly Tokióban olimpiai bajnok Lőrincz Tamás januártól a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, azaz a KIMBA szakmai igazgatójaként segíti a sportágat.

“Sokat beszélgettem a vezetőséggel arról, hogyan képzelem el a jövőmet. Mindig hangoztattam, hogy a birkózás mellett maradnék, mert vissza szeretnék adni valamit abból a sok jóból, amit ettől a csodás sportágtól kaptam” – mondta a világ- és négyszeres Európa-bajnok sportoló a magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint.

 Lőrincz kifejtette, a KIMBA rendszere a 2001-ben indult Mr. Tus sportiskola filozófiáján alapszik, amit nagyon jól ismer, mivel ott nevelkedett.

 “Akkor is kiderült és most is jól látszik, hogy a magyar birkózásnak a központosított felkészülés az egyetlen járható útja, amelynek mentén nagy sikereket érhetünk el. Hálás vagyok, hogy ennek a részese lehetek” – mondta Lőrincz Tamás.

 A KIMBA első évfolyama tavaly szeptemberben kezdte meg a munkát, így a szakmai stáb gyakorlatilag már teljesen összeszokott, ebbe kell beilleszkednie a tokiói ötkarikás bajnoknak. Lőrincz Tamás feladata, hogy felügyelje és összefogja az akadémián zajló munkát.

 “A gyerekeknek türelemre és odaadásra van szükségük. A legígéretesebb tehetségek dolgoznak itt, akik kiváló adottságokkal rendelkeznek. A mi feladatunk az, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk belőlük. Minden nap itt vagyok Csepelen, és azért felelek, hogy egyenesben tartsam a három szakág munkáját és elképzelését. Ez nem egyszerű, rendszeresen megbeszéléseket tartunk annak érdekében, hogy mindenki mindent tudjon a fiatalokról: a dietetikustól kezdve a pszichológuson át az edzőkig mindenkinek a munkáját összhangban kell tartani” – fogalmazott a 35 éves klasszis birkózó, aki sportvezetőként korábban nem szerzett tapasztalatot, így saját bevallása szerint nap mint nap tanul.

Lőrincz elárulta, az edzésekre is jár, sőt, arra is volt példa, hogy beállt, mert úgy érzi, technikailag is sokat segíthet a növendékeknek. Egyik fő céljának a kezdeti időszakban azt tartja, hogy kollégáival a lehető legkisebb szinten tartsa a lemorzsolódás mértékét.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS