Nyikos U20-as Eb-győztes, Borsos bronzérmes, Elekes döntős Rómában!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre – Csütörtökön is fantasztikus napot zártak sportolóink a Rómában zajló U20-as birkózó Európa-bajnokságon! Nyikos Veronika kadetkorúként (!) nyert aranyérmet a 76 kilogrammosok mezőnyében, Borsos Viktória (59 kg) bronzérmet szerzett, Elekes Enikő (65 kg) pedig egészen a döntőig menetelt.

Nyikos Veronikának szerdán a lengyel Daniela Tkachukon (10–8) és a német Laura Kühnön (8–5) át vezetett az útja a csütörtök esti döntőig, amelyben az ukrán Marija Orlevics állt vele szemben. Az első akciót az ukrán hajtotta végre (0–2), ám ezt követően Nyikos átvette az irányítást, három levitellel teljesen megérdemelt, gyönyörű győzelmet aratott (6–2), és kadetkorúként lett U20-as Európa-bajnok!

Borsos Viktória

Az U15-ös Eb-győztes Borsos Viktória (59 kg) szerdán az első meccsén 8–4-re győzött a német Luna Rothenberger ellen, majd a fináléba jutásért 5–1-re kikapott a török Ebru Dagbasitól, tehát csütörtökön a harmadik helyért küzdhetett, mégpedig a tavalyi U20-as Eb-n harmadik cseh Anna Michalcovával szemben. Borsos kézben tartotta az összecsapást, levitelekkel magabiztos, 8–0-s sikert ért el, és ezzel együtt bronzérmes lett.

Csütörtök délelőtt megkezdődött a női birkózók második programcsomagja. 2018 óta veretlen U17-es világ- és Európa-bajnokunk, Elekes Enikő (65 kg) ezúttal is kiválóan birkózott, a svéd Nora Svenssont technikai tussal (10–0) verte, majd az olasz Veronica Braschit 9–0-ra legyőzve bejutott a péntek esti döntőbe, amelyben elsőévesként néz farkasszemet a súlycsoport és a junior korosztály tavalyi Eb-aranyérmesével, az ukrán Manola Szkobelszkával.

Virág Zsófia (72 kg) az olasz Fabiana Dattilo (10–2), majd román Paula Rotaru (10–4) ellen elért sikerével bejutott az elődöntőbe, ám ott az ukrán Irina Zablocka már túl nagy falatnak bizonyult (10–0), így pénteken a bronzéremért léphet szőnyegre.

Soliman Yasmine (62 kg) egy-egy győzelemmel és vereséggel, Matyi Vivien (53 kg) pedig egy vesztes mérkőzéssel búcsúzott az Európa-bajnokságtól. Ahogyan Szenttamási Róza (55 kg) is, aki a vigaszágon 11–2-re kikapott az olasz Immacolata Danisétől.

Gratulálunk mindenkinek, kitettetek magatokért, lányok!

U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA

Csütörtöki eredmények

Selejtező
53 kg: Patricia Iurascu (román)–Matyi Vivien tus 7–0-nál
72 kg: Virág Zsófia–Fabiana Dattilo (olasz) 10–2

Nyolcaddöntő
62 kg: Soliman Yasmine–Evangelia Tranu (görög) 4–0

Negyeddöntő
62 kg: Irina Bondar (ukrán)–Soliman Yasmine 11–0
65 kg: Elekes Enikő–Nora Svensson (svéd) 10–0
72 kg: Virág Zsófia–Paula Rotaru (román) 10–4

Elődöntő
65 kg: Elekes Enikő–Veronica Braschi (olasz) 9–0
72 kg: Irina Zablocka (ukrán)–Virág Zsófia 10–0

Bronzmérkőzés
59 kg: Borsos Viktória–Anna Michalcova (cseh) 8–0

Döntő
76 kg: Nyikos Veronika–Marija Orlevics (ukrán) 6–2

Írta: K. B.
Fotó: UWW

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Cimke: 

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás
Név*
E-mail*
Weboldal*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .