Nyikos U20-as Eb-győztes, Borsos bronzérmes, Elekes döntős Rómában!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre - Csütörtökön is fantasztikus napot zártak sportolóink a Rómában zajló U20-as birkózó Európa-bajnokságon! Nyikos Veronika kadetkorúként (!) nyert aranyérmet a 76 kilogrammosok mezőnyében, Borsos Viktória (59 kg) bronzérmet szerzett, Elekes Enikő (65 kg) pedig egészen a döntőig menetelt.

Nyikos Veronikának szerdán a lengyel Daniela Tkachukon (10–8) és a német Laura Kühnön (8–5) át vezetett az útja a csütörtök esti döntőig, amelyben az ukrán Marija Orlevics állt vele szemben. Az első akciót az ukrán hajtotta végre (0–2), ám ezt követően Nyikos átvette az irányítást, három levitellel teljesen megérdemelt, gyönyörű győzelmet aratott (6–2), és kadetkorúként lett U20-as Európa-bajnok!

Borsos Viktória

Az U15-ös Eb-győztes Borsos Viktória (59 kg) szerdán az első meccsén 8–4-re győzött a német Luna Rothenberger ellen, majd a fináléba jutásért 5–1-re kikapott a török Ebru Dagbasitól, tehát csütörtökön a harmadik helyért küzdhetett, mégpedig a tavalyi U20-as Eb-n harmadik cseh Anna Michalcovával szemben. Borsos kézben tartotta az összecsapást, levitelekkel magabiztos, 8–0-s sikert ért el, és ezzel együtt bronzérmes lett.

Csütörtök délelőtt megkezdődött a női birkózók második programcsomagja. 2018 óta veretlen U17-es világ- és Európa-bajnokunk, Elekes Enikő (65 kg) ezúttal is kiválóan birkózott, a svéd Nora Svenssont technikai tussal (10–0) verte, majd az olasz Veronica Braschit 9–0-ra legyőzve bejutott a péntek esti döntőbe, amelyben elsőévesként néz farkasszemet a súlycsoport és a junior korosztály tavalyi Eb-aranyérmesével, az ukrán Manola Szkobelszkával.

Virág Zsófia (72 kg) az olasz Fabiana Dattilo (10–2), majd román Paula Rotaru (10–4) ellen elért sikerével bejutott az elődöntőbe, ám ott az ukrán Irina Zablocka már túl nagy falatnak bizonyult (10–0), így pénteken a bronzéremért léphet szőnyegre.

Soliman Yasmine (62 kg) egy-egy győzelemmel és vereséggel, Matyi Vivien (53 kg) pedig egy vesztes mérkőzéssel búcsúzott az Európa-bajnokságtól. Ahogyan Szenttamási Róza (55 kg) is, aki a vigaszágon 11–2-re kikapott az olasz Immacolata Danisétől.

Gratulálunk mindenkinek, kitettetek magatokért, lányok!

U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA

Csütörtöki eredmények

Selejtező
53 kg: Patricia Iurascu (román)–Matyi Vivien tus 7–0-nál
72 kg: Virág Zsófia–Fabiana Dattilo (olasz) 10–2

Nyolcaddöntő
62 kg: Soliman Yasmine–Evangelia Tranu (görög) 4–0

Negyeddöntő
62 kg: Irina Bondar (ukrán)–Soliman Yasmine 11–0
65 kg: Elekes Enikő–Nora Svensson (svéd) 10–0
72 kg: Virág Zsófia–Paula Rotaru (román) 10–4

Elődöntő
65 kg: Elekes Enikő–Veronica Braschi (olasz) 9–0
72 kg: Irina Zablocka (ukrán)–Virág Zsófia 10–0

Bronzmérkőzés
59 kg: Borsos Viktória–Anna Michalcova (cseh) 8–0

Döntő
76 kg: Nyikos Veronika–Marija Orlevics (ukrán) 6–2

Írta: K. B.
Fotó: UWW

Tovább

Tösmagi U20-as Európa-bajnok, Nyikos döntős Rómában!

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre - Fantasztikus napot zártak sportolóink a Rómában zajló U20-as birkózó Európa-bajnokságon: Tösmagi Attila aranyérmet nyert a kötöttfogású 72 kilogrammosok mezőnyében, míg Nyikos Veronika (76 kg) döntőbe jutott. Szenttamási Rózának (55 kg) csütörtökön a vigaszágon szurkolhatunk.

Tösmagi Attila három győztes mérkőzést követően jutott be kedden a szerda esti döntőbe, amelyben az ifjúsági olimpiai bajnok, junior Eb-ezüstérmes azeri Gurban Gurbanov állt vele szemben. A második menet közepéig mindkét sportoló egy-egy passzivitási pontot harcolt ki magának, ami nem az U20-as világbajnoki bronzérmesünknek, a tavalyi junior Eb második helyezettjének kedvezett. Tösmaginak tehát hajtania kellett. És hajtott is! „Körbetáncoltatta” Gurbanovot a szőnyeg szélén, míg riválisának már nem volt hova menekülnie, egy pontért kilépett (2–1). A magyar fiú a maradék egy percben ügyesen megőrizte előnyét, és ez egyben azt is jelentette, hogy junior Európa-bajnoki címet ünnepelhetett!

Szerda délelőtt kezdetét vette a női program, és magyar kifejezetten jól alakult a nap. A legtovább, egészen a döntőig a még kadetkorú Nyikos Veronika menetelt, a 76 kilogrammosok között – a lengyel Daniela Tkachukot 10–8-as állásnál tusolta, majd az elődöntőben a német Laura Kühnt 8–5-re verte. A csütörtök esti fináléban az ukrán Marija Orleviccsel méri össze a tudását.

Borsos Viktória (59 kg) a bronzcsatában lesz érdekelt, miután az első meccsén 8–4-re győzött a német Luna Rothenberger ellen, majd a fináléba jutásért 5–1-re kikapott a török Ebru Dagbasitól. Szenttamási Róza (55 kg) és Terék Fruzsina (68 kg) az első mérkőzésén vereséget szenvedett, közülük egyedül a junior Eb-második Szenttamási jutott vigaszágra, így ő tovább birkózhat a bronzéremért.

Gratulálunk mindenkinek, csak így tovább! Hajrá, KIMBA!

U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA

Szerdai eredmények

Negyeddöntő
55 kg: Elnura Mammadova (azeri)–Szenttamási Róza tus 4–0-nál
59 kg: Borsos Viktória–Luna Rothenberger (német) 8–4
68 kg: Laura Godino (olasz)–Terék Fruzsina 10–0
76 kg: Nyikos Veronika–Daniela Tkachuk (lengyel) tus 10–8-nál

Elődöntő
59 kg: Ebru Dagbasi (török)–Borsos Viktória 5–1
76 kg: Nyikos Veronika–Laura Kuehn (német) 8–5

Döntő
72 kg:
 Tösmagi Attila–Gurban Gurbanos (azeri) 2–1

Írta: K. B.
Fotók: UWW

Tovább

A súlycsoportok háromnegyedében KIMBA-s birkózó győzött az U20-as ob-n

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre - Huszonkilenc érmet, 15 aranyat, 8 ezüstöt és 6 bronzot nyertek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói a Tatán szombaton rendezett U20-as szabadfogású és női országos bajnokságon.

A versenyen összesen 107 birkózó lépett szőnyegre, és több esetben KIMBA-s versenyző vívta egymással a döntőt egymással. A lányok viadalán mind a tíz súlycsoportban körmérkőzések döntöttek az érmek sorsáról, fiataljaink közül nyolcan a dobogó legfelső, négyen a második, hárman pedig a harmadik fokára állhattak.

A fiúk mérlege hasonlóan kiemelkedő volt, hét fiatalunk nyert aranyérmet, négyen zártak a második, hárman pedig a harmadik helyen.

Ezúton is gratulálunk mindenkinek!

U20-AS SZABADFOGÁSÚ ÉS NŐI OB, TATA

A KIMBA dobogósai

Szabadfogás
57 kg: 
1. Rácz Balázs, 2. Bodor András Attila
61 kg: 1. Mizsei Zoltán, 2. Rafael Dániel
65 kg: 1. Gombos Alex, 2. Kiss Benedek
70 kg: 1. Nagy Marcell, 3, Vikol András és Bogdán Dániel
74 kg: 1. Nemes Bálint, 2. Papp Barnabás
79 kg: 3. Nagy Zsombor
86 kg: 1. Zsivnovszky Péter
97 kg: 1. Gyuricza Marcell

Női birkózás
50 kg:
 1. Fáth Laura, 3. Lázár Csenge
53 kg: 1. Matyi Vivien, 2. Fáth Bianka
55 kg: 2. Tapodi Rebeka
57 kg: 1. Terék Gerda, 3. Szenttamási Róza
59 kg: 1. Borsos Viktória, 2. Iváncsics Babita, 3. Szekeres Zoé
62 kg: 1. Soliman Yasmine
65 kg: 1. Elekes Enikő
68 kg: 2. Terék Fruzsina
72 kg: 1. Virág Zsófia
76 kg: 1. Nyikos Veronika

Írta: K. B.
Fotó: UWW, archív

Tovább

Az U20-as magyar csapat összes aranyérmét KIMBA-s birkózó nyerte Bukarestben

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre - A múlt hétvégén rendezett U17-es nemzetközi verseny után ezúttal az U20-asok bizonyítottak Bukarestben, ahol akadémiánk birkózói összesen öt arany- és egy ezüstérmet szereztek.

Magyarország mindhárom szakágban a teljes válogatottat küldte ki a viadalra, és külön öröm, hogy mind az öt aranyérmet a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolója nyerte. A legjobban a lányok szerepeltek, Ritter Diletta tanítványai közül az U20-as Eb-ezüstérmes Szenttamási Róza, az U15-ös Európa-bajnok Borsos Viktória, a U17-es világ- és Európa-bajnok Elekes Enikő, valamint Virág Zsófia állt a dobogó legfelső fokára.

Ösztöndíjasunk, az U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes Tösmagi Attila a kötöttfogású 72 kilogrammosok között aratott diadalt, s megszerezte a fogásnem egyetlen magyar érmét Románia fővárosában.

A kadét Eb-harmadik Nyikos Veronika ezüstérmet nyert a megméretésen.

Ami a szabadfogást illeti: két ötödik helyezettünk lett, Kiss Benedek (61 kg) és Sallai Sándor (86 kg) révén. Épphogy lecsúszott a dobogóról, s a negyedik helyen zárt Soliman Yasmine (62 kg), valamint Terék Fruzsina (68 kg).

Ezúton is gratulálunk mindenkinek!

U20-AS NEMZETKÖZI VERSENY, BUKAREST

A KIMBA dobogósai

Kötöttfogás
72 kg: 1. Tösmagi Attila

Női birkózás
55 kg: 1. Szenttamási Róza
59 kg: 1. Borsos Viktória
65 kg: 1. Elekes Enikő
72 kg: 1. Virág Zsófia
76 kg: 2. Nyikos Veronika

Tovább

Korcsog Milán és Végh Richárd sikere Szófiában

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre- Május 12-től 15-ig Bulgária fővárosa, Szófia adott otthont a hagyományos Petko Szirakov – Ivan Ilijev U23-as nemzetközi versenyt, amelyen akadémiánk három sportolója képviselte Magyarországot.

A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) beszámolójából kiderül, hogy a Gulevszkij Konsztantin vezette együttesből az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Korcsog Milán jutott a legtovább, aki a 125 kilogrammosok között döntőt birkózhatott. A KIMBA ösztöndíjasa bolgár (9–0) és török (6–5) ellenfélen jutott túl, a fináléban azonban az U23-as Európa-bajnok török Anil Berkan Kilicsallayannal már nem bírt, technikai tussal kikapott, így ezüstérmet szerzett.

A hét országot felvonultató megméretésen harmadik helyen zárt az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes Végh Richárd, aki a 97 kilogrammos súlycsoportban körmérkőzéseken volt érdekelt, amelyen előbb törököt, majd bolgárt múlt felül, ám a folytatásban mindkét kazah riválisával szemben alulmaradt.

A junior vb-bronzérmes Mester Milán a 86 kilogrammosok mezőnyében technikai tussal megnyerte a bolgár elleni negyeddöntőt, az elődöntőt azonban ugyanekkora arányban elveszítette a kazahhal szemben, majd a bronzcsatában pontozással kikapott a töröktől, és ötödikként zárt.

Tovább

31 érem a második junior-válogatóról

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre - Harmincegy érmet, 17 aranyat, 11 ezüstöt és 3 bronzot nyertek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendékei az Orosházán hétvégén rendezett junior-válogatóversenyen, amely a második volt a sorozatban.

A legtöbb első helyezettünk a lányok között lett, összesen hét, s négyen a második helyen zártak. Szabadfogásban hat sportolónk arany-, négy ezüst és egy bronzérmet nyert, míg a kötöttfogásúak között négyen győztek, hárman másodikak lettek, ketten pedig a dobogó harmadik fokára álltak fel.

A súlycsoportok nagyrészében körmérkőzések, vagy nordic-rendszer szerinti lebonyolítás zajlott, mindössze két kategória, a szabadfogású 70 és a kötöttfogású 72 kilóban alakult ki tíz, valamint kilenc fős tábla. Előbbi súlycsoportban a kadet Eb-ötödik Nagy Marcell, utóbbiban pedig a junior vb-harmadik Tösmagi Attila diadalmaskodott.

Kötöttfogás
55 kg:
 2. Domokos Edmond, 3. Bodor András
60 kg: 1. Rafael Dániel
63 kg: 1. Mányik Dávid
67 kg: 1. Kovács Ádám Zsolt
72 kg: 1. Tösmagi Attila, 2. Papp Barnabás Krisztián, 3. Botos Dominik
82 kg: 2. Szokol Levente,

Szabadfogás
57 kg: 1. Rácz Balázs
61 kg: 1. Mizsei Zoltán
65 kg: 1. Kiss Benedek, 2. Gombos Alex
70 kg: 1. Nagy Marcell, 2. Vikol András, 3. Mráz Zoltán
74 kg: 1. Nemes Bálint
79 kg: 2. Nagy Zsombor
92 kg: 2. Sallai Sándor
97 kg: 1. Gyuricza Marcell

Női birkózás
49 kg: 
2. Lázár Csenge
53 kg: 1. Matyi Vivien
55 kg: 1. Szenttamási Róza
59 kg: 1. Borsos Viktória
62 kg: 1. Soliman Yasmine, 2. Páli Mirella
65 kg: 1. Elekes Enikő
68 kg: 1. Pók Karolina, 2. Terék Gerda
72 kg: 2. Virág Zsófia
76 kg: 1. Nyikos Veronika

Tovább

Fontos szabadfogású tapasztalatok Németországban

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia híre - Három ezüst- és egy bronzérmet, valamint két ötödik helyet szereztek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szabadfogású növendékei a múlt hét végén Werdauban rendezett felnőtt középnémet bajnokságon. Szakági vezetőnk, Gulyás István számolt be a tapasztalatairól.

Gulyás István fia, Gulyás Zsombor három éve dolgozik Németországban birkózóedzőként, az ő közbenjárásával sikerült részt vennünk a viadalon, amely egyébként rendhagyó lebonyolításban zajlott, a sportolók a csoportküzdelmek után harcolhatták ki az elődöntőbe jutást.

„Ezáltal számos, négy, öt vagy akár hat éles meccset is birkózhattunk. Felnőttek ellen küzdöttek, és eleinte kicsit talán megszeppentek tőlük. El kellett hitetni velük, hogy képesek győzni. Sokkal magabiztosabbak lettek akkor, amikor ezt elhitték, és rájöttek arra, hogy edzettségben egyébként felülmúlják a riválisokat, akiknek a technikai tudásuk ezzel szemben elég magas szinten volt. Épp emiatt alakultak ki igazán parázs csaták” – magyarázza Gulyás István.

A szakember elmondta, maximálisan elégedett a látottakkal. Még úgy is, hogy az aranyérem végül egy súlycsoportban sem jött össze.

„Szerintem a verseny előtt nem gondolták volna, hogy végül ilyen sok mérkőzést nyernek meg, és dobogóra állak. Azt hiszem, látják, hogy van értelme az általunk elvégzett kőkemény munkának, érzik a fejlődést. Külön szót kell ejtenem Gombos Alexről és Mizsei Zoltánról, aki elsőéves juniorként vett részt a versenyen, tavaly mindketten kétszer kétperces összecsapásokon birkóztak, az idén azonban már ők is átálltak a kétszer hárompercre, s ez nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Az ő fejlődésük szempontjából ez a megméretés különösen sokat jelentett. Szeretném kiemelni a csapatszellemet, amely végig kiemelkedő volt, a srácok összetartóan viselkedtek, bátorították egymást, szurkoltak a másiknak. Igazán jó egység alakult ki közöttük.”

A srácok a németországi viadalt megelőzően, április 2-8-ig a lengyelországi Karlinóban edzőtáborozott, ahol mintegy 120 birkózóval, ukránokkal, lengyelekkel, németekkel és litvánokkal készülhettek együtt. Onnan utaztak tovább Werdauba.

Gratulálunk mindenkinek!

FELNŐTT KÖZÉPNÉMET BAJNOKSÁG, WERDAU
A KIMBA sportolóinak eredményei
61 kg:
 3. Mizsei Zoltán
65 kg: 2. Gombos Alex
65 kg: 5. Kiss Benedek
70 kg: 5. Vikol András
74 kg: 2. Nagy Marcell
79 kg: 2. Nemes Bálint

Írta: K. B.

Tovább

Igyekszik csak a szépre emlékezni a női birkózás első magyar Eb-győztese

Hosszú "gyászfolyamat" végén döntött a visszavonulás mellett Barka Emese, a magyar női birkózás első Európa-bajnoka, aki a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián dolgozik edzőként és gyermeket vár.

    A háromszoros világbajnoki harmadik sportoló számára a tokiói olimpia sikertelen kvalifikációs versenyei jelentették karrierjének végét, ám amint azt az M4 Sport Sporthíradójában csütörtökön elmondta, a tavalyi kudarc után hosszú ideig mérlegelte a lehetőségeit.
    "Gyakorlatilag a nyaram azzal telt, hogy meghozzam ezt a döntést. Közben pedig jött egy lehetőség, hogy tudok az akadémián dolgozni, így született meg a végleges elhatározás" - jegyezte meg Barka, aki nem titkolta, hogy még ennél is hosszabb időbe telt, hogy csalódottságán felülkerekedjen. "Nagyon nehéz volt, gyakorlatilag ráment a tavalyi nyaram, évem, de most már szerencsére túlvagyok rajta. Azért persze még mindig van bennem hiányérzet, de próbálok a szépre emlékezni."


    Barka Emese 2019-ben nyert Eb-t, 2015-ben pedig Európa-játékokat, emellett vb-n háromszor, kontinensbajnokságon pedig négyszer volt harmadik, hiányérzete pedig amiatt van, hogy olimpiára nem sikerült kijutnia.
    Mint mondta, jelenleg igyekszik átadni tudását a fiataloknak a KIMBA-n, ahol többed magával az U17-es és U20-as női versenyzőkkel dolgozik együtt.
    "Nagyon tetszik. Rengeteg kihívást jelent, hiszen még új vagyok a szakmában, de remélem, hogy a szőnyegen szerzett tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak" - hangsúlyozta a 32 éves korábbi versenyző.


    Barka úgy gondolja, a mostani fiatal válogatott tagjai nagyon jól szerepeltek a vasárnap zárult budapesti Európa-bajnokságon, illetve három héttel előtte az U23-as Eb-n, ami bizakodásra ad okot a jövőre nézve.
    "Azért van még min dolgozni, de úgy látom, hogy jó úton vannak a lányok" - hangsúlyozta Barka, aki szerint a fiatal birkózóknak még néhány évre szükségük lesz, hogy igazán beleerősödjenek a felnőtt mezőnybe.
    A Csepel korábbi klasszisa elárulta azt is, hogy párjával augusztus második felére várják kisbabájukat, ő pedig - még a szülés előtt - addig szeretne az akadémián dolgozni, amíg állapota ezt megengedi.

Tovább

Mezei Dominik az U23-as válogatott 82 kilóban

Március 7. és 13. között a bulgáriai Plovdiv ad otthont az U23-as birkózók Európa-bajnokságának. A hazai szövetség (MBSZ) szakmai vezetése úgy döntött, a kötöttfogású 82 kilogrammosok között válogatót ír ki a kontinensbajnokságon való részvételért, így a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) két ösztöndíjasa, Dömök Péter és Mezei Dominik megküzdött egymással, s kettejük közül végül utóbbi került győztesen a párharcból.

Péntek délután a budapesti Körcsarnokban két győzelemig tartó összecsapáson derült ki, melyikük utazhat Bulgáriába – az akciópont nélkül véget ért mérkőzéseket nem vették figyelembe. Az első meccsen rögtön alkalmazni kellett ezt a szabályt, hiszen a srácok egy-egy passzivitási ponton kívül mást nem értek el. A második mérkőzésen aztán már jöttek az akciók, 4–3-ra Mezei nyert, és a dorogi sportoló a harmadik ütközetet is behúzta, nem is akárhogyan, 6–3-as állásnál tussal!

Mezei Dominiknak ezúton is gratulálunk, és sok sikert kívánunk neki a bulgáriai U23-as Európa-bajnokságon!

(kozmaakademia.hu; K. B.)
(Fotó: Dorogi NC)

Tovább

Szél Anna szeretné, ha 2022-ben legalább egy világversenyen neki szólna a magyar himnusz

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportolói – és a női válogatott tagjai – közül az ifjúsági olimpiai ezüstérmes, kadet Európa-bajnok Szél Anna szerepelt a legjobban a Bulgáriában múlt hét végén rendezett Dan Kolov-Nikola Petrov-emlékversenyen: az 57 kilogrammosok között bronzérmet nyert.

A KIMBA ösztöndíjas a selejtezőben technikai tussal legyőzte a spanyol Sánchezt, majd a negyeddöntőben az indiai Neetut is ugyanígy. Az elődöntőben aztán a szintén indiai Srishti már túl nagy falatnak bizonyult, Szél Anna 6–0-ra kikapott. Jöhetett a bronzmérkőzés, amelyen a hondurasi Figueroa sérülés miatt nem lépett szőnyegre, így Szél a dobogó harmadik fokára állhatott.

„Nagyon vártam már ezt a versenyt, legutóbb nagyon rég, talán 2020-ban szerepeltem ehhez hasonló kisebb nemzetközi viadalon – vélekedik a kiválóság. – Ezeken egyáltalán nincs rajtam stressz, felszabadultan birkózhatok, s ez itt is így történt. Az első két meccsem nagyon jól sikerült, fejben is ott voltam. Hosszú verseny volt, aznap hajnalban indultunk, az elődöntő délután fél hat óra körül kezdődött, addig semmit nem pihentem. Szóval kicsit fáradtan küzdöttem, és ez a teljesítményemen is látszott, kikaptam az indiaitól.”

Szél Anna az elveszített elődöntőtől eltekintve pozitívan értékelte a versenyen történteket. Elmondása szerint akadtak apróbb hibái, amelyeket ki szeretne javítani, de úgy véli, a bulgáriai tökéletes felkészülési verseny volt a március végén kezdődő budapesti Európa-bajnokság előtt.

A sportoló az elmúlt három évben folyamatosan váltogatta, melyik súlycsoportban indul: 2019-ben az 55 kilogrammosok között, 2020-ban 62 kilóban, tavaly pedig 59 kilogrammban szerepelt. Az idén viszont a felnőtt-válogatóversenyen és Bulgáriában egyaránt 57 kilóban küzdött.

„Választanom kellett, hogy ötvenhét vagy hatvankét kilóban szeretném-e folytatni a pályafutásomat, mivel az ötvenkilenc kilogramm nem olimpia súlycsoport. Nagyjából hatvanegy kiló körül vagyok, szóval az ötvenhétre esett a választásom. Őszintén szólva régen fogytam már ötvenhétre, mindkét idei versenyen két kiló súlyengedményt adtak. Szóval nem tudom, milyen hatással lesz rám a fogyás, március elején, a plovidivi U23-as Európa-bajnokságon meglátjuk.”

Sok másik magyar fiatalhoz hasonlóan Anna is két kontinensviadalon indul egy hónap leforgása alatt. A bulgáriai eseményt március 7. és 13. között, míg a magyarországit március 28. és április 3. között rendezik.

„Nekem egyértelműen a hazai Eb a fontosabb verseny, az U23-as Európa-bajnokságra kiváló felkészülési állomásként tekintek. Noha 2020-ban, a belgrádi világkupán szereztem már tapasztalatot a felnőttmezőnyben, ez lesz pályafutásom első világversenye a »nagyok« között. Izgatottan várom, terhet mindazonáltal nem teszek magamra, egyáltalán nem izgulok. Természetesen aranyérmet szeretnék nyerni, vagy legalább dobogóra állni, de tudom, akkor sem dől össze a világ, ha ez nem történik meg. A legfontosabb az, hogy mindent kiadjak magamból, erre törekszem.”

Anna tervei szerint négy világversenyen indul az idén: a felnőttek, valamint az U23-asok világ- és Európa-bajnokságán egyaránt. Nem titkolja, nagyon szeretné, ha az említett versenyek közül legalább az egyiken neki szólna a magyar himnusz.

(kozmaakademia.hu; K.B)
(Fotó: UWW)

Tovább