Özönvízszerű esőzésben, fordulatos versenyen, kemény mezőnyben szerezte meg idei első dobogóját a Kia Platinum Cupban Vogel Adrienn. A Roger Racing Team versenyzője a sorozat második hétvégéjén egy hatodik és egy harmadik hellyel búcsúzott a Red Bull Ringtől.

A szombati időmérőkön Adrienn végig jó tempóban autózva a hatodik helyet szerezte meg, így a borongós, hideg időben az első vasárnapi versenyen a hatodik rajtkockából indulhatott. A rendkívül szoros mezőnyben folyamatosan csatázott a magyar versenyző, végül rajthelyét megtartva a hatodik helyen ért célba, ami a második futamra pole pozíciót jelentett.

“Eseménydús, kemény verseny volt, sok lökdösődéssel, volt baleset és biztonsági autós szakasz is. Visszaestem a nyolcadikra, majd az utolsó körben feljöttem a negyedik helyig, a célegyenes ráfordítót is negyedikként kezdtem meg, de az előttem lévők miatt jelentősen lelassultam, így visszaestem a hatodik helyre, ami első rajthelyet ért a második versenyre” – foglalta össze az első futamon történteket Vogel Adrienn. A mezőny szorosságát jól mutatja, hogy a hatodik helyen mindössze 1.2 másodperc volt a hátránya az első helyezett mögött.

A vasárnap késő délutáni második futam rajtrácsára még száraz időben álltak fel az autók, majd nem sokkal a rajt előtt szakadni kezdett az eső, hivatalosan is esős versennyé nyilvánították a futamot, így a rajtrácson kezdődhettek a kerékcserék.

“Nincs túl sok tapasztalatom esőben, nem is számítottam sok jóra. A rajtom nem sikerült jól, a mellettem lévő felért rám, és el is ment mellettem. Próbáltam követni, kerestem a tapadást, de még jobban rákezdett az eső. Sokáig tartottam a pozíciómat, kőkeményen kellett védekeznem. Amikor hárman nagy nehezen megelőztek, tudtam menni velük, így negyedik helyen intett le a kockás zászló. Nem sokkal a futam után tudtam meg, hogy az előttem végzettek közül valaki időbüntetést kapott, mert a 3 perces tábla alatt még dolgoztak a kocsiján, így harmadik lettem. Nagyon boldog vagyok, remélem, hogy sikerül még sok ilyen kupát szereznem! Köszönöm a csapatomnak a fantasztikus munkát, a csapattársamnak, Bernula Pistinek, hogy az időmérőn jól összedolgozhattunk, a támogatóimnak a segítséget, a szurkolóimnak pedig a folyamatos biztatást.”

A Kia Platinum Cup június 8-9-én a lengyelországi Poznanban folytatódik.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS