Újabb veszprémi blama
A sok millió forintból gazdálkodó Veszprémnek évtizedek óta az a célja, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. Eddig négyszer jutott a döntőbe, de egyszer sem tudott győzni. De míg a 2002-es…
Ahol a sport a mindennapod része
A sok millió forintból gazdálkodó Veszprémnek évtizedek óta az a célja, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját. Eddig négyszer jutott a döntőbe, de egyszer sem tudott győzni. De míg a 2002-es…
Az MTK honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a CIES 58 bajnokság nagyjából ezer csapatát vizsgálta meg, és arra jutott, hogy a fővárosi kék-fehérek keretében a játékosok 81 százaléka magyar, míg a…
A szövetséget 2017 óta irányító sportvezető az MKSZ honlapján közzétett közgyűlési meghívóban jelentette be szándékát, egyúttal jelezte, hogy az ülésen új elnök és elnökség megválasztására kerül sor. „Tájékoztatom a tisztelt…
Az Aalborg–Veszprém BL-negyeddöntő visszavágója szerda este 19.45 órakor (tv: Sport1) kezdődik a dán kikötővárosban. A tét óriási, hiszen mindkét együttes célja, hogy bejusson a kölni négyes döntőbe. A zömében idegenlégiósokból…
„Úgy tekintek ezekre az eredményekre, hogy még fel sem fogtam talán annyira, mert volt egy nap, amikor tényleg nagyon elérhetetlen dolognak tűnt ez számomra” – mondta a 26 éves hajós…
Tavaly októberben nagy felháborodást okozott Norvégiában, hogy az ország legsikeresebb sportolója, Jakob Ingebrigtsen, valamint testvérei, Henrik és Filip, akik szintén sportolók, erőszakossággal vádolták apjukat, aki edzőjük is volt. „Egy nagyon…
A 31. forduló válogatottjában a magyar válogatott hálóőrével együtt három futballista szerepel az RB Leipzigből, amely a negyedik pozíció szempontjából kulcsfontosságú szombati rangadón saját közönsége előtt 4–1-re diadalmaskodott a Bajnokok…
A szervezők bejelentése szerint ezzel megdőlt a tavalyi csúcs, amikor 578 374-en jelezték részvételi szándékukat. Az Egyesült Királyságból 672 638-an, míg külföldről 167 687-en neveztek. „Ezek fantasztikus számok. Ezen belül…
La Liga, 33. forduló:Cádiz–Real Mallorca 1–1 (0–1)Granada–Osasuna 3–0 (1–0)Villarreal–Rayo Vallecano 3–0 (1–0)Real Betis–Sevilla 1–1 (1–0) szombaton játszották:Las Palmas–Girona 0–2 (0–1)Almería–Getafe 1–3 (1–1)Alavés–Celta Vigo 3–0 (0–0)Atlético Madrid–Athletic Bilbao 3–1 (1–1) pénteken…
A címvédő párizsi együttes szombaton lépett pályára a 31. fordulóban és meglepetésre csak 3–3-as döntetlent játszott a Le Havre-ral, így akkor még nem ünnepelhetett, vasárnap aztán a második AS Monaco…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.