Milák Kristóf: ez most ezüst lett
Két ezüst- és egy bronzérem a barcelonai viadal második napjának mérlege a Mare Nostrum-körversenyen. Milák Kristófot 200 pillangón 2015 májusa óta először előzték meg nagymedencés nemzetközi viadalon (felnőttversenyen először), szintén…
A Centenáriumi Díj idei kitüntetettje: Szűcs Csaba
A MÚSZ 2011-ben újjáélesztette a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a…
A Centenáriumi Díj idei kitüntetettje: dr. György István
A MÚSZ 2011-ben újjáélesztette a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a…
Mare Nostrum: Milák Kristóf fölényes győzelemmel tért vissza
A Mare Nostrum körverseny második állomásán, Barcelonában a nyitónapon egy arany és egy bronz a magyar éremmérleg: a 2022-es római Eb óta nemzetközi viadalon most először rajthoz álló Milák Kristóf…
MÚSZ-közgyűlés: a közeljövő szép, a kihívások óriásiak
Valamennyi beszámolót egyhangúlag fogadta el a Magyar Úszó Szövetség évi rendes közgyűlése, amelyen Wladár Sándor 2023-at értékelve elsősorban az Úszó Nemzet Programba bevont 36 ezer gyermek úszásoktatását, valamint a korosztályos…
Simple Női Liga: Papp Luca az év női játékosa
A 22 éves Papp Luca a Ferencváros összes idénybeli mérkőzésén kezdőként lépett pályára, és végig kulcsembere volt a bajnoki címet szerzett zöld-fehéreknek, ráadásul öt gólt is szerzett a szezonban –…
Ritmikus gimnasztika Eb – A szövetség elnöke szerint a közös sikerbe mindenki beletette a munkáját
A Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke szerint feledhetetlen világverseny zárult vasárnap. Bencze György úgy látja, ezt a sikert felhasználva még népszerűbb lehet a sportág. „Mindenkitől csak pozitív visszajelzéseket kapunk. Ebbe…
Kettős téttel bírt a kick-box ringes magyar bajnokság
Debrecenben rendezték meg a kick-box sportág ringes szakágainak magyar bajnoki döntőjét a felnőtt, illetve a junior korú sportolók számára. A versenyre a korábbiaknál több, 127 nevezés érkezett be, és gyakorlatilag…
Teqball – Nyolc magyar dobogós helyezés a Madrid World Series-en
Nyolc magyar érem a teqballosok legrangosabb nemzetközi sorozatának madridi állomásán. Bányik Csaba és Katz Balázs aranyérmes lett párosban a Madrid World Series-en úgy, hogy Bányik a vegyespárosban is győzött. Ebben…
Teke – Utánpótlás vb-, és Eb-érmek
A fiatalok folytatták remek sorozatukat a breznói világbajnokságon. Kis Horváth Luca U23-ban összetett egyéni vb-aranyat szerzett. A tehetség 632 fás eredménnyel a második helyen zárt az egyéni versenyben, ezzel összetettben…