A Magyar Karate Szakszövetség sajtótájékoztatója, 2023. 03.16.
Különleges esztendő a 2023-as a Magyar Karate Szakszövetség életében. A japán eredetű küzdősport hazai történetének 50-dik évfordulóját ünnepli, és a jubileum zárásaként egy minden eddiginél rangosabb esemény házigazdája lesz. Idén…
Junior Visegrád Armwrestling GP – A magyarok megnyerték a csapatversenyt!
Újabb sikeres nemzetközi verseny szervezésén van túl a Magyar Szkander Szövetség. Fót adott otthont a Junior Visegrád Armwrestling GP-nek, amelyen öt ország fiataljai álltak asztalhoz. A magyarok fantasztikusan szerepeltek, hiszen…
Korábbi legendák és mostani világbajnokok a kick-box dan vizsgán
Az évi szokásos dan vizsgáját tartotta a hétvégén a Magyar Kick-box Szakszövetség. a fekete övre és annak különböző fokozataira vizsgázók között számos világbajnok volt, mellettük pedig több évtizedes munkásságukért hatan…
Szumó Európa Kupa – Érmes magyarok Brandenburgban
A felnőtt mezőnyben egy arany, két ezüst és hat bronzot szereztek a magyar szumósok a brandenburgi Európa-kupán. A Magyar Szumó Szakszövetség információi szerint Molnár Tamás a 115 kilogrammos kategóriában lett…
Teqball – Domináltak a magyarok Dubaiban is
Folytatták hódító világkörüli sorozatukat a magyar teqballosok. A sikeres Los Angeles-i USA Teqball Tour után pár nappal az ázsiai állomás következett, amelynek Dubai adott otthont. A Magyar Teqball Szövetség tájékoztatása…
RAW Masters Erőemelő Európa-bajnokság – Fekete Miklós mindent megnyert
Fantasztikus győzelem a hazai rendezésű kontinensbajnokságon. Fekete Miklós aranyérmes lett a RAW Masters Erőemelő Európa-bajnokságon Budapesten. A Magyar Erőemelő Szövetség (MERSZ) információi szerint Fekete Miklós a masters II-es korosztályban mindhárom…
RAW Masters Erőemelő Eb – Csúcsdöntések és fogásnemi érmek
A magyar válogatott tagjai eddig kilenc magyar csúcsot adtak át a múltnak a Budapesten zajló RAW Masters Erőemelő Európa-bajnokságon. A Magyar Erőemelő Szövetség (MERSZ) információi szerint rangos mezőny érkezett a…
55 év, 55 esemény – Ünnepeltek a búvárok
A Magyar Búvár Szakszövetség meghirdette az 55 év, 55 esemény programját. A szervezet idén ünnepli megalapítása 55. évfordulóját. A bejelentés a 2022-es év legjobbjait méltató csütörtöki díjátadó gálán hangzott el.…
Ökölvívó olimpiai kvóta a világbajnok kick-boxos Veres Roland célja
A párizsi olimpiai részvételre a magyar ökölvívók közül Veres Roland az egyik legesélyesebb. A korábbi ötszörös kick-box világbajnok csupán két éve foglalkozik ökölvívással, ennek ellenére tavaly már Eb-bronzérmet nyert, és…
Magyar érmekkel kezdődött a nemzetközi kick-boxos idény
A hétvégén a hagyományoknak megfelelően a karlovaci Európa-kupával kezdte meg a 2023-as versenyszezont a kick-box világelitje. Az idén 32 ország közel 1500 versenyzője lépett tatamira és szállt ringbe a horvátországi…