
Ivánfi Brigitta tizedik világbajnoki aranyát nyerte
Kiemelkedő magyar sikerekkel zárult az indiai Újdelhiben megrendezett szkander-világbajnokság. A magyar válogatott a felnőttek, az utánpótláskorúak és a mastersversenyzők között egyaránt dobogós helyezéseket szerzett. A küldöttség legeredményesebb tagja Ivánfi Brigitta lett, aki a 70 kilogrammos súlycsoportban bal kézzel világbajnoki címet, jobb kézzel pedig ezüstérmet szerzett. A klasszis sportoló ezzel pályafutása tizedik világbajnoki aranyérmét ünnepelhette. A felnőtt mezőnyben Botta-Dukát Gábor is döntőbe jutott, és jobb kézzel ezüstérmesként zárt.
A magyar szkanderosok ismét bizonyították, hogy a sportág nemzetközi élvonalához tartoznak. Az Újdelhiben rendezett világbajnokságon valamennyi korosztályban születtek magyar érmes helyezések, a felnőttek között pedig három medállal gazdagodott a válogatott.
A legnagyobb sikert Ivánfi Brigitta érte el, aki a 70 kilogrammos kategóriában bal kézzel valamennyi ellenfelét legyőzve állhatott a dobogó legfelső fokára. A magyar kiválóság számára különösen emlékezetes marad az indiai világbajnokság, hiszen megszerezte tizedik vb-aranyérmét. Jobb kézzel is egészen a döntőig menetelt, és végül ezüstéremmel zárta a világversenyt.
„Nagyon jól kijöttek a lépések, mentálisan és fizikálisan is sikerült a legjobbamat nyújtanom. Korábban sokszor éppen a mentális oldal okozott nehézséget, ami a fizikai teljesítményemre is hatással volt. Most azonban minden összhangban volt, és ennek köszönhetően sikerült megnyernem a balkezes versenyt” – értékelt Ivánfi Brigitta.
A tízszeres világbajnok a jobbkezes versenyben nehezebb úton jutott el az ezüstéremig.
„Vesztes mérkőzéssel kezdtem, így az alsó ágra kerültem, ahonnan gyakorlatilag az egész mezőnyön át kellett küzdenem magam. Nem hibázhattam többet, de szerencsére sikerült sorra megnyernem a mérkőzéseket. Egyáltalán nem vagyok csalódott az ezüstérem miatt. Egy felnőtt-világbajnokságon ez hatalmas eredmény, és számomra azt is bizonyítja, hogy továbbra is van keresnivalóm a világ élvonalában” – fogalmazott a magyar klasszis.
A felnőttek között Botta-Dukát Gábor is remek teljesítményt nyújtott. A magyar versenyző jobb kézzel jutott be a világbajnoki döntőbe, ahol orosz ellenféllel csapott össze. A rendkívül kiélezett mérkőzésen végül ezüstérmet szerzett, így újabb értékes medállal járult hozzá a magyar válogatott sikeréhez.
A masters korosztályban Zelenyánszkiné Maróti Hajnalka a 80 kilogrammos súlycsoportban bal kézzel világbajnoki címet szerzett, jobb kézzel pedig bronzérmes lett. Ugyanebben a súlycsoportban Dobrocsi János jobb kézzel állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Az utánpótlásban is több magyar fiatal bizonyított. Az U18-asok között Beke Jázmin a +75 kilogrammos kategóriában bal kézzel ezüst-, jobb kézzel bronzérmet szerzett. Az U15-ös korosztályban Dóró Jennyfer az 55 kilogrammosok jobbkezes versenyében lett világbajnoki ezüstérmes.
Csabai Attila, a Magyar Szkander Szakszövetség elnöke szerint a magyar versenyzők ismét megmutatták, hogy a nemzetközi élmezőnyben is képesek kiemelkedő eredményekre.
„A versenyzőink maximálisan kihozták magukból azt, ami bennük volt. Természetesen mindig szeretnénk még több aranyérmet, de nagyon erős mezőny gyűlt össze, ráadásul az orosz sportolók visszatérése is tovább növelte a színvonalat. Botta-Dukát Gábor például végig partiban volt orosz ellenfelével, végül két könyökhiba miatt maradt alul. A legfontosabb azonban az, hogy a felnőttek, a mastersversenyzők és az utánpótlás képviselői egyaránt érmekkel térhetnek haza. Ez jól mutatja a magyar szkandersport erejét” – hangsúlyozta Csabai Attila.
A szövetségi elnök hozzátette: a magyar versenyzőknek egy rendkívül népes és erős nemzetközi mezőnyben kellett helytállniuk, így valamennyi dobogós helyezés komoly értéket képvisel.
A magyar szkandersport számára az év utolsó jelentős hazai eseménye november 28-án Miskolcon lesz, ahol országos bajnoksággal zárul a versenyszezon.
fotó: World Armwrestling Federation