Újabb magyar futballista próbál szerencsét Spanyolországban! A mindössze 20 éves Lichy Kristóf József a DVTK-tól a Siello FC együtteséhez szerződött. A korábban az NB II-ben is tapasztalatot szerző védő számára a klubváltás újabb fontos lépés lehet a pályafutásában.

A belső védőként és szélső hátvédként egyaránt bevethető játékos a Siello Group Agency és a KA Sports Consulting együttműködésének köszönhetően került a spanyol együtteshez. A teljes felkészülést az első csapattal végezte, ahol teljesítményével és hozzáállásával is jó benyomást tett a szakmai stábra.

Lichy a szezon kezdete óta rendszeresen szerepel a Siello FC második csapatában, célja pedig, hogy idővel a felnőttegyüttesben is bemutatkozhasson. A spanyol klub komoly terveket szövöget: előbb a negyedosztályba, majd a harmadik vonalba szeretne feljutni.

A magyar játékos számára a következő nagy lépcsőfok az első csapatban való szereplés lehet, ahol akár a Rayo Vallecano B, a Leganés B vagy a Fuenlabrada ellen is pályára léphet. A fiatal védőnek most egy új futballkultúrában kell bizonyítania, hogy a magyarországi tapasztalataira építve magasabb szintre is eljuthat.

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.