Ma befejeződik a szófiai ritmikus gimnasztika világkupa. Az már szombaton kiderült, hogy Pigniczki Fanni az egyéni összetett rangsor 20., Wiesner Hanna pedig a 23. helyén zárt. A Hagymási Kira, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra,  Urbán-Szabó Mónika alkotta együttes kéziszercsapat a 3 szalag, 2 labda gyakorlatára 24.550 pontot kapott, ezzel a 15. helyen végeztek.

Fotó: Ulrich Fassbender

Gelle Noémi edző az egyéni versenyzőkkel kapcsolatban elmondta, folytatják a felkészülést a hazai rendezésű Európa-bajnokságra.

“Sajnos a gyakorlatokban több hibát vétettek a lányok, így nem úgy sikerült teljesíteniük, ahogy szerettek volna. A munka folytatódik és haladunk tovább.” – mondta Gelle Noémi.

Lauber Zsófia edző az együttes kéziszercsapatot értékelte: „A pénteki erős karika után szombaton vegyes szerrel több probléma is adódott. A hazai rendezésű Európa-bajnokságig sokat kell még mentálisan is fejlődnie a csapatnak és minimalizálni a hibákat.”

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között bonyolítják le a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.