A világranglistán 60. magyar játékos a nyitókörben a selejtezőből érkezett cseh Vit Koprivával (118.) csapott össze. Összesített mérlegük 1-1-re állt, 2020-ban a rivális, tavaly azonban Marozsán győzött salakon, kemény borításon először csaptak össze.
A hétfői mérkőzés sok bréket hozott, de az első szettben ebből Marozsán jött ki jobban, ugyanis amikor 6:5-ös előnyénél harmadszor is elvette Kopriva adogatójátékát, játszmaelőnybe került. A második felvonásban a cseh játékos 5:4-nél és 6:5-nél is szerválhatott az egyenlítésért, de a jelenlegi legelőkelőbben jegyzett magyar teniszező rövidítésre mentette a játékrészt, s végül 106 perc alatt továbbjutott.
Marozsán a nyolcaddöntőben a másodikként rangsorolt orosz Karen Hacsanovval találkozik.
A spanyol Roberto Bautista Aguttal szemben kétjátszmás győzelmet aratott Fucsovics Mártonra a következő körben a negyedik helyen kiemelt kazah Alekszandr Bublik vár.
Egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Marozsán Fábián–Vit Kopriva (cseh) 7:5, 7:6 (8-6)
korábban:
Fucsovics Márton–Roberto Bautista Agut (spanyol) 6:1, 6:3
Írta a Magyar Hírlap