Rasovszky Kristóf szédületes úszással, pályafutása eddigi legjobbjával döntős 800 gyorson, Pádár Nikolett (200 gyors) harmadik, Márton Richárd (200 pillangó) nyolcadik idővel jutott tovább a harmadik nap reggelén, Betlehem Dávid pedig hajszálra volt a bravúrtól, hogy Rasovszkyhoz hasonlóan finalista legyen.
A nem túl jól sikerült hétfőt parádés kedd követte: Pádár Niki nyitotta a sort – tökéletesen visszaigazolva, hogy a 200-at már elképesztő magabiztossággal ússza. Óramű pontossággal ment végig a négy hosszon, a végén még lehajrázta az olimpiai ezüstérmes hongkongi Haughey-t és megnyerte a futamát, összesítésben pedig a harmadik idővel lépett tovább.
„Azért bennem volt, hogy mutassuk már meg, milyen az igazi magyar úszósport – utalt Kiki a nem túl acélos hétfő délelőttre (és hogy az esti programban nem volt magyar). – Azt éreztem, hogy van bennem erő, és hogy ott akarok lenni a középső pályák egyikén. Ez sikerült, nagyon várom a középdöntőt.”
Hamarosan Márton Richárd csatlakozott hozzá, aki könnyed úszással, nyolcadikként kvalifikált 200 pillangón. „Olyan könnyedre vettem, amilyenre csak lehetett, annak örülök, hogy ennek ellenére egyik ötven sem ment 31 fölé, ez jó – értékelt Ricsi. – Este még jobbat fogok jönni, meglesz a döntő, és ott jobb leszek, mint Fukuokában, még egyszer nem fordul elő, hogy harmadszor nem tudom leúszni.”
A délelőtti szeánsz utolsó 800-as futamában úszott Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid –nyíltvízen az első nyolcba kerülés nekik hovatovább ujjgyakorlat, azért a medencében ez óriási bravúr, különösen ezen a távon, elvégre elsősorban az 1500-on tűntek esélyesnek. Ehhez képest Rasó elképesztő energiákat mozgósítva féltávtól átvette a vezetést, és 750-ig simán ellépett a szám nagyágyúitól, aztán az utolsó hosszon már erősen rámásztak, de végül megtartotta a második helyet, sikerült új egyéni csúcsot úsznia (7:47.19), így jobb idővel került be, mint például Greg Paltrinieri.
A medence másik felén úszó Betlehem Dávid nem tudott úgy elmenni a többi nagyágyúval, mint az egyesen magányosan úszó klubtársa, a táv második felétől üldözte őket, aztán igyekezett a szokásos szuperhajrájával visszajönni, ám hiába jötte messze a legjobb utolsó ötvenet, az ausztrálok világbajnokát, Winningtont már tudta utolérni – ennyi hiányzott a döntőhöz (47 század), merthogy az auszi lett a nyolcadik finalista.
Dávidot nem vigasztalta, hogy olyanok végeztek mögötte, mint a német Wellbrock vagy az olimpiai bajnok Hafnaoui, és hogy még soha nem úszott ennyire jó időt reggel – a kilencedik hely miatt érezhetően nehezen csillapodó dühvel formázta a szavakat. „Nem tudom, mit kéne még csinálnom… Az edzések jól mentek, és itt mégsem jön ki semmi…”
Rasovszky Kristóf ellenben mosolyogva foglalta össze újabb bravúros úszását: „Az volt a terv, hogy a koreai 400-as világbajnok Kim úszik mellettem, én szépen rátapadok, és akkor bevisz a döntőbe. Ehhez képest nem jött el, úgyhogy kapásból jöhetett az újratervezés, ami kábé abból állt, hogy akkor úszom a saját ritmusom, aztán lesz, ami lesz. Az látszott, hogy az előző futam nem volt annyira acélos, úgyhogy tudtam, ha jó időt jövök, meglesz a döntő. Azon picit csodálkoztam, hogy vezetek, és aztán még mindig, igaz, az utolsó kétszáz már nagyon nem esett jól, de sikerült kitartanom. A döntőben már bármi lehet, ahogy néztem, a fiatalabb, legjobb idővel bekerült olasz (di Tullio) szintén egyéni csúcsot ment, azaz ő sem tartalékolt. Holnap este minden benne van a pakliban, az is, hogy valaki felborul, az is, hogy valaki nagyot úszik, én próbálok Kis Gergő országos csúcsa közelébe kerülni, és akkor reális lehet az ötödik-hatodik hely.”
Magyar Úszó Szövetség
