A szövetségi kapitány a pénteki csapatebédet követően az MTI-nek beszélt a csütörtöki nyitókörben Paraguay 35–12-es legyőzése során kisebb sérüléseket begyűjtőkről. Mint mondta, Szöllősi-Schatzl Nadine, akinek a lövő karját támadták szabálytalanul, rutinjának köszönhetően nem fejezte be a dobó mozdulatot, hanem tompította, és bár érzi még a karját, ez a játékát nem befolyásolja majd a folytatásban. Győri-Lukács Viktória kisebb húzódása ugyancsak rendben van, és Márton Grétánál is kezelik, kötözik a problémás területet, amely a balszélső bevallása szerint nem az igazi, de reményei szerint nem lesz vele gond.

Tóth Tímea (labdavál) olimpikon kézilabdázó két súlyos traumát is feldolgozott az elmúl időszakban

Tóth Tímea (labdavál) olimpikon kézilabdázó két súlyos traumát is feldolgozott az elmúlt időszakban
Fotó: MH-archív/Hegedüs Róbert

Konzultáltak az orvosi stábbal, amely megerősítette, hogy nagy gond nincs egyik esetben sem, az esti edzés fényében döntenek majd arról, kell-e pihentetni valamelyiküket, mert kockáztatni nem szeretnének – fejtette ki Golovin Vlagyimir. Az már eldőlt, hogy Kamerun ellen a kapuban Szemerey Zsófia kezd majd. Az afrikai ellenfélről a szakvezető azt mondta, Montenegró ellen sokszor eljutott lövésig, csak nem igazán tudta gólra váltani a lehetőségeit.

„Mi saját magunkkal foglalkozunk, az a fontos, hogy védekezésben ugyanabban az állapotban maradjunk, kicsit több mélységbe kilépéssel, hogy kiszűrjük az átlövéseiket. Lerohanásgólokat kell lőnünk, ez könnyebb, sokkal kevesebb energiát pazarolunk így, mert egyébként nehéz lenne velük birkózni, mivel erősek” – fogalmazott. Kiemelte, hogy Böde-Bíró Blanka sokszor indított egy nappal korábban, ez a legnagyobb csoportrivális, Montenegró ellen is fontos lesz majd a későbbiekben. Alapozni akar a jó szélsőkre is a szövetségi kapitány.

Papp Nikoletta örül, hogy jól sikerült a rajt. Meglátása szerint sok mindent tudtak gyakorolni a későbbi fontos találkozókra. Noha a Paraguay elleni mérkőzés legjobbjának választották, elárulta: örök elégedetlen, bármilyen hibáján sokat tud rágódni, így most sem volt tökéletesen megelégedve saját teljesítményével, ugyanakkor a csapat sikere segít félretenni ezt az érzést.

„Az az elsődleges, hogy nagy gólkülönbséggel tudtunk győzni” – szögezte le. Bízik benne, hogy sikerül sérülés nélkül átvészelniük a szombati találkozót, melyen ugyancsak szeretnék a lehető legnagyobb gólkülönbséget kiharcolni, így hasonló összecsapásra számít. Rámutatott: a Montenegró–Kamerun-meccsen nem volt nagy a tempó, véleménye szerint az európai csapat magasabb sebességű játékkal sokkal jobban kihasználhatta volna a gyengébb kameruni visszarendeződést.

„Mi nem fogunk egy percre sem belelassulni a mérkőzésbe” – ígérte.

A pénteki ebéd előtt néhány játékosnak jutott ideje a szállodához közeli boltban ajándékot keresni angyalkázáshoz. Böde-Bíró Blankának már megvannak ehhez „az apróságok”, és mivel jól ismeri azt, akit húzott, így tudja, minek fog örülni. Véleménye szerint csapatként jól és egységesen működtek a nyitókörben, örömtelinek nevezte, hogy a gyengébb játéktudású dél-amerikai riválist nem vették félvállról védekezésben. Ebből kiindulva lépésről lépésre építve magukat jól tudnak belelendülni a játékba a világbajnokság további részére. Elárulta: bár sok videó nem állt rendelkezésre az ellenfélről, a felkészüléshez szükséges három-négy találkozó felvételei igen, ezekből már felismerhetők voltak a sémák.

Természetesen tisztában vannak azzal, hogy közeledik a Montenegró elleni kulcsmeccs, ő maga azonban egyszerre csak egy találkozóval szeret foglalkozni, csapatkapitányként pedig bízik abban, hogy profi játékosként mindenki el tudja dönteni: elég-e a találkozók közötti egy nap vagy esetleg párhuzamosan már a következő feladatra is készül lelkileg. A szombati meccs után viszont késő este már szerinte is lehet elkezdeni minden idegszállal a balkáni riválisra hangolódni.

Vámos Petra (k), a debreceni valamint Monika Kobylinska (b) és Trine Jensen Ostergaard, a román csapat játékosa a kézilabda női Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában játszott DVSC Schaeffler - CSM Bucuresti mérkőzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2023. november 18-án

Vámos Petra (k), a debreceni valamint Monika Kobylinska (b) és Trine Jensen Ostergaard, a román csapat játékosa a kézilabda női Bajnokok Ligája csoportkörének 8. fordulójában játszott DVSC Schaeffler–CSM Bucuresti-mérkőzésen a debreceni Hódos Imre rendezvénycsarnokban 2023. november 18-án
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Azzal kapcsolatban, hogy a Paraguay elleni első félidő végén időn túl a kapuba hulló, így meg nem adott egészpályás gólt szerzett – a nemzeti csapatban ez lett volna a harmadik a számára –, mosolyogva azt mondta: örült volna, ha megadják, de „ha most nem, akkor nem”.  „Ennyi időm volt, gyorsabbnak kellett volna lennem” – mondta.

A nemzeti csapat hétfőn 20.30-tól a csoportkört ugyancsak magabiztos sikerrel kezdő Montenegróval találkozik, a Kamerun elleni mérkőzést és ezt is élőben közvetíti az M4 Sport és a Kossuth Rádió. A kvartett első három helyezettje jut a középdöntőbe, ahol a Svédország, Horvátország, Kína, Szenegál négyes három továbbjutójával találkozhatnak a magyarok Göteborgban. Onnan az első két csapat kerül a negyeddöntőbe.

Írta a Magyar Hírlap