– Tényleg ez az Edström-gól törte meg 26 évesen Vidáts futballkarrierjét?
– Akkor még nem lehetett csak úgy eligazolni, s az akkori Vasas-edző szó szerint azt mondta, most én vágom magát haza. Azóta is azt hiszem, hogy a magyar–svédre gondolt.
– Arra emlékszem, hogy valamivel később Bicskeivel mintegy visszajátszották a jelenetet, elmondták, ki hogyan helyezkedett, hol állt, ki mit csinált, de a gólt már nem lehetett visszavonni, és maradt Edström a gólszerző.
– Ha nem ismerném a következményt, ma is ugyanúgy helyezkednék.
– Ez még igen sokáig foglalkoztatta a szurkolótábort, hiszen 1970 után ismét hiányoztunk vb-ről.
– Igen, joggal voltak dühösek a szurkolóink, nehezen emésztették meg, hogy kétszer is elbuktunk a vb-selejtezőkön.
– Aztán jött Végh Antal könyve is, a Miért beteg a magyar futball? Mindenki azt kereste, azt olvasta, mindenki arról beszélt.
– Én abban nem voltam érdekelt.
– Ilyen légkörben döntött úgy, hogy ebből nem kér tovább, otthagyta a Vasast, még Ózdon játszott egy évet, és csendben, köszönés nélkül eltűnt.
– A nekem fontos emberektől elköszöntem, és megköszöntem a segítségüket.
– Ha jól emlékszem, akkoriban az járta, hogy nem volt igazán jóban az akkori idők egyik hazai edzőikonjával, Illovszky Rudolffal.
– Lehet, hogy így volt.
– Mihez kezdett, amikor befejezte? Tudom, elvégezte a közgázt, édesapja mérnök, édesanyja közgazdász volt, így a családjukban hagyománynak számított a tanulás. De mi lett a játékkal?
– Elkezdtem dolgozni napi tizenkét-tizennégy órákat, sok volt a pótolnivaló.
– Aztán egyszer csak azt hallottuk, hogy teniszezget, pontosabban, a lányának tart teniszedzéseket. Végzett edzőit?
– Nem végeztem. De nem is tartottam edzéseket, az akkori körülményeknek megfelelően próbáltam segíteni a lányaimnak. Igyekeztem menedzselni őket.
– Bár gondolom, más is segített, s így Réka bekerült a világ legjobb kétszáz játékosa közé. De bizonyára kellett ehhez a szülői gondoskodás és akarat is.
– Igen, ez nyilvánvaló, hiszen egyedül egy gyermek nem sokra megy.
– Ekkortól ez határozta meg a család életét?
– Egy ideig.
– Hol dolgozott?
– Akkor már saját vállalkozásom volt, ingatlannal foglalkoztam.
– Az áll a könyvekben, hogy a futball számára elveszett Vidáts az IPV főosztályvezetője volt, aztán az OTSH gazdasági igazgatója lett, majd az MTI kereskedelmi igazgatóhelyetteseként is dolgozott.
– Igen, a foci befejezését követően ezeknél cégeknél is dolgoztam, majd, mint mondtam, saját vállalkozásom lett.
– De miként lett borász? Úgy tudom, a Vasasnál voltak igazi szeszszakértők, akik időnként kiruccantak, belenéztek az éjszakába, de Vidáts nem volt köztük.
– Valóban nem ittam.
– Akkor honnan jött a borászkodás ötlete?
– Igaz, az egyik nagyapámnak volt szőleje, de én nem onnan indultam, s nem is a nosztalgia vitt rá.
– Hát akkor?
– Éppen huszonöt éve, a nagy forróságban ültünk egy ismerős borász szőlőjében, a Balatonnál, s ott megmozdult valami bennem. Nem kellett nagy késztetés, vettem egy szőlőt, majd az évek során még néhányat. Bár nyugdíjas vagyok, ez több mint egyszerű hobbi, egyben kikapcsolódás.
– Úgy tudom, manapság saját vállalkozásában, a Balatonnál borászkodik.
– Nem, Budapesten ingatlanokkal foglalkozom, a vállalkozásomban, a borászat csak mellékes.
– A futball mára teljesen kimaradt az életéből?
– Sajnos, csak drukkerként vagyok jelen.
– Ha nincs az az Edström-gól, minden bizonnyal másként alakul az élete.
– Lehetséges, bár én így is elégedett vagyok a sorsommal.
– Egyébként, ha lehetne, mit tenne másként? Például tudom, hogy csatárként kezdte a futballt, de mint jól fejelő játékost, később hátra vezényelték.
– Maradtam volna csatár, beállósként is rúgtam harminckilenc gólt, pedig onnan a másik kapu elég messze van.
– Futball nélkül telnek a hétköznapjai?
– Nem, én nézem a meccseket, s drukkolok a profi magyar játékosoknak.
– Tud még a magyar sikereknek örülni, a kudarcokon bánkódni?
– Hogyne tudnék, hiszen aki egyszer a pálya közepén hallhatta a Himnuszt, az nem felejti.
– És a család? A tenisz azért még megmaradt?
– Szép családom van, a teniszt is szoktam nézni.
– A Vasashoz kötődik még?
– A Vasast nem lehet elfelejteni, sokat köszönhetek a klubnak. Jó volt ott futballozni. És az a lényeg: ha visszanézel, akkor boldog vagy.
– Ha hívnák, mondjuk, hogy tanítsa meg a gyerekeket fejelni, ráállna?
– Nem is tudom. Mindenesetre ez a foci már nem az a foci, és nem tudom, nem avult-e el időközben, amit én tudtam, ismertem.
Írta a Magyar Hírlap
