Tizenhét sportágban 54 magyar sportoló indul az egyesült államokbeli Birminghamben július 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokon, az olimpia műsorán nem szereplő sportágak seregszemléjén. Többek között erről beszélt az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke. Hozzátette: az edzőkkel, kísérőkkel együtt körülbelül 120-130 fős lesz a magyar delegáció.

A Világjátékokat az ötkarikás játékokhoz hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig az olimpiát követő esztendőben, és mivel a tokiói olimpiát el kellett halasztani a pandémia miatt, a multisport esemény is csúszott egy évet.

“Az elmúlt két év nagyon nehéz időszak volt a Covid miatt, úgy gondolom, hogy a felkészülésbe most mindenki beletett mindent, amit csak lehetett. Ezek a sportágak, ugyanúgy, ahogy az olimpiai sportágak, a legfontosabb versenyükre készülnek” – mondta Mészáros János. Kiemelte, hogy az 54 sportoló nagy csapatot jelent, és miután csapatsportágban nem sikerült a kvalifikáció, mind egyéni versenyzők.
Legutóbb, 2017-ben, Wroclawban 14 érmet – hat aranyat, valamint négy-négy ezüstöt és bronzot – szerzett Magyarország, az NVESZ elnöke úgy véli, megismételhető vagy akár túl is szárnyalható ez a siker, legalábbis ami a dobogós helyek számát illeti.  

     
Mészáros János kiemelte Jakabos Zsuzsannát és Senánszky Petrát, mint mondta, ők mindketten indulnak júniusban a budapesti vizes világbajnokságon, majd a Világjátékokon is. Elhangzott az is, hogy az érintett sportágaknak ez az esemény olyan, mint egy olimpia, Magyarországon pedig a kormány támogatja az elért eredményeket, Mészáros János megfogalmazása szerint a jutalmazás “körülbelül a fele, mint az olimpiai éremnél”.

“Ez az egyetlen olyan verseny a nem olimpiai sportágak számára, amelyen még egy ilyen motiváció is van. Ez nagyon fontos” – tette hozzá.
A birminghami lesz a 11. Világjátékok, a sorozat 1981-ben, az ugyancsak egyesült államokbeli Santa Clarában indult. Magyar versenyző a kezdetektől ott volt a mezőnyben, de a 2000-es sporttörvény után a 2005-es duisburgi eseményen indult először egységes magyar csapat – áll az MTI összesítésében.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS