Nagyszerű eredménnyel zárta az idei 3. futamot a Rally Európa Bajnokságon a MOL Racing Team csapata, Herczig Norbert és Ferenc Ramón, akik az 5. helyet szerezték meg. Az Azori-szigetek Rallye helyett, idén Rallye Fafe Montelongo-t rendeztek, ahol egészen szélsőséges időjárás várta a résztvevőket.

“Szélsőséges időjárás volt egész hétvégén, az egyik szakaszon csontszáraz volt minden, a másikon szakadt az eső, pár szakasszal később megismétlődött mindez csak fordítva, de volt olyan is, hogy száraz körülmények között rajtoltunk, de pár kilométer múlva már ömlő esőben autóztunk, így a gumi választásnál senki sem tudott okos lenni, orosz rulett volt az egész.” – kezdte Herczig Norbert.

“Ilyen körülmények között még soha sem versenyeztünk, így viszont most rengeteg tapasztalatot szereztünk, azt hiszem ez jó kis felkészülés volt a novemberi, Magyarországi EB futamra. Legalább tízszer cseréltünk kerekeket Ramónnal a gyorsasági szakaszok között, a változó körülmények miatt, de így most már ebben is profik vagyunk.”- tette hozzá mosolyogva a pilóta.

“Nagyon örülök a helyezésnek és hogy végig az élmezőnnyel tudtunk versenyezni, talán egy hellyel végezhettünk volna még előrébb, de az egyik szakaszon volt egy kis műszaki gondunk.”- fejezte be a Volkswagen Polo GTI R5 pilótája.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS