A 2020. évi NN Ultrabalaton már 2019-ben megdöntötte az első „leget”, méghozzá egy hat perces eredménnyel. Ennyi kellett ahhoz, hogy telt házas legyen a XIV. NN Ultrabalaton; ami azt jelenti, hogy több, mint 15 ezer ember akar részese lenni Magyarország egyik legkedveltebb tömegsport rendezvényének.
A verseny történetében először az egyéni ultrafutók nagyobb figyelmet kaptak, a szervezők ezzel szerették volna még jobban felhívni a figyelmet az emberfeletti teljesítményükre. Futásukkor gyakorlatilag csak ők voltak kint a távon, amely esetükben 222 kilométer volt (a csapatok távja 2020-ban 215 kilométeres volt). Ugyancsak először volt rekordhosszú rajtoltatás, hiszen 14 órán keresztül indultak az egyes csapatok a szombati napon
„Amennyiben ez a rendszer tetszést arat, akkor a lebonyolítás a jövőben is maradni fog. Mi maximálisan hiszünk abban, hogy a sportélményt csak közösen – szervezők és sportolók – tudjuk megteremteni és átélni. A visszamondások ellenére 13 ezer feletti létszám jött össze idén, ez jól jelzi, hogy a járványhelyzet ellenére egyre többen sportolnak. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen eseményekkel felhívjuk a figyelmet a rendszeres sportolás, és az egészséges életmód fontosságára.” – nyilatkozta a záróünnepség után Zelcsényi Miklós, az NN Ultrabalaton főszervezője.
Az időjárás több arcát is megmutatta a hétvégén: az októberi napsütés mellett viharos éjszakával is meg kellett küzdeniük a futóknak, akik Balatonfüreden sportszakmai EXPÓ-n készülhettek a nagy futásra, és a célba érkezés után ki is kapcsolódhattak.
Idén nem voltak egyszer használatos műanyag poharak a frissítő pontokon. A verseny előtti tésztapartin pedig újrahasznosítható papír étkészletet használtak az indulók – mindezekkel megvalósult az első 10 ezer feletti létszámú legzöldebb európai futóverseny.
TELJES EREDMÉNYEK IDE KATTINTVA
Az idei verseny ultratávjának nyertesei:
3 fős csapat
Női
1.Shero Power 18:06:54
2. Sailor Moon 19:26:33
3. Hármashangzat 21:46:10
Férfi
1. NEVER GIVE UP 16:53:30
2. #elkenjük 17:19:45
3. 2D1F 17:31:03
2 fős csapat
Nő
1. WakeUpAndRun 18:59:03
2. ISSIMO DUO by Csécsei Team 20:19:30
3. SETE 20:42:44
Férfi
1. Negatív Split 18:24:52
2. Holnapra megszépül 20:40:07
3. Lóri&Alma 20:50:34
Egyéni
Nő
1. MARÁZ ZSUZSANNA 21:58:02
2. PATRYCJA BEREZNOWSKA 23:27:09
3. CSÁKÁNY KRISZTINA 27:57:43
Férfi
1. BÓDIS TAMÁS 19:08:14
2. CSÉCSEI ZOLTÁN 19:20:53
3. BEDA SZABOLCS 21:23:10
Abszolút győztes
BÓDIS TAMÁS 19:08:14
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS