Megtartotta szokásos évértékelő közgyűlését a Magyar Kick-box Szakszövetség. Az eseménynek ezúttal meglepetésvendége is volt Roy Baker, a Kick-box Világszövetség, a WAKO vezetője személyében.
A közgyűlésen Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke áttekintést adott az MKBSZ múlt évi tevékenységéről. Ezt követően a szakágvezetők értékelték a szakáguk 2019-es teljesítményét a hazai rendezésű utánpótlás Európa-bajnokság és a felnőtt világbajnokságok tükrében, majd a bírói bizottság vezetői számoltak be a tavaly végzett munkáról.
Az összejövetelen véglegesítették az idei versenynaptárt, illetve azoknak a versenyeknek a listáját, amelyeken a sportolók ranglistapontokat gyűjthetnek, és így indulási jogosultságot szerezhetnek az ob-döntőkön.
Személyesen köszöntötte a közgyűlést az esemény alkalmából Budapestre látogatott Roy Baker. A – Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is elismert – WAKO elnöke emellett tájékoztatta a megjelenteket a világszövetség előtt álló feladatokról. Az ír sportvezető hangsúlyozta, hogy azok megoldásában fokozottan számít a magyar szövetség illetékeseinek munkájára – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS