Szilágyi Erik kettőzött erővel készül a hazai rendezésű utánpótlás szumó Európa-bajnokságra. A Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola szumósa az utolsó évét tapossa az U18-as korosztályban, amelytől szépen szeretne búcsúzni a szigetszentmiklósi kontinensbajnokságon.
Szilágyi eddig összesen nyolcszor nyert Európa-bajnokságot a különböző utánpótlás korosztályokat beleszámítva, az utóbbi időben pedig bemutatkozott a felnőttek között is, méghozzá nem is akárhogy: utánpótlás versenyzőként van már bronzérme felnőtt Eb-ről.
„Jelenleg fogyasztok, mert az itthoni Eb-n a 80 kilogrammos kategóriában fogok indulni” – kezdte Szilágyi. Az eredetileg birkózó fiatal sportoló még nem tett le arról, hogy válogatott versenyzővé váljon első sportágában. „Természetesen most a szumó megy jobban, a nagy nemzetközi versenyeken már számolnak velem az ellenfeleim és ez jó. Azért egyszer jó lenne címeres mezt húzni birkózóként is” – mondta Szilágyi Erik.
„Ha az utóbbi Európa-bajnokságokat nézzük, sikerült döntőznöm. Erre számítok most is, valamint arra, hogy csapatban is dobogóra tudunk állni Szigetszentmiklóson” – tette a szumós.
A szigetszentmiklósi utánpótlás Eb-t szeptember 26. és 29. között rendezik meg.
Fotó: https://peterf.smugmug.com/
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS