Lezárult a nevezés a budapesti steel darts Európa-bajnokságra. Megállapítható, hogy a WDF világszervezet legjobb játékosai közül sokan indulnak majd szeptember 25. és 29. között a MOM Sportközpontban sorra kerülő Eb-n. Érdekesség, hogy a profi sztárok közül van Gerwen, Barneveld, sőt, még Phil Taylor is olyan versenyek megnyerésével alapozta meg pályafutását, mint amilyen a budapesti lesz.
A nevezések alapján a magyar fővárosba jön a férfiaknál a világranglistán jelenleg a második helyen álló angol Scott Mitchell, aki 2015-ben BDO világbajnoki címet nyert, de itt lesz a világranglista élmezőnyéből a holland Willem Mandingers és Wesley Harms is. Az orosz csapat tagjaként érkezik majd Borisz Kolcov és Alekszandr Oreskin, akik tavaly párosban világbajnokok lettek.
A hölgyeknél darts tábla elé lép Budapesten a világranglistát vezető, korábbi világ- és Európa-bajnok angol Deta Hedman. Mellette részt vesz az Eb-n a rangsor első nyolc helyezettjéből a holland Sharon Prins (3.) és az angol Fallon Sherrock (4.), akárcsak – világranglista hetedikként – Ihász Veronika. A magyar versenyző korábban már győzte le angol és holland riválisait, ezzel a dobogóra esélyesek közé tartozik az Eb-n, ahol egy jó szerepléssel megszilárdíthatná helyét a legjobbak között.
Az Európa-bajnokságon a papírforma alapján általánosságban is angol és holland fölény várható, a magyarok célja, hogy a mezőny első felében végezzenek, amihez remélhetőleg egy-egy kiugró eredmény is társul – mondta a Magyar Darts Szövetség szakmai igazgatója.
Bereczki Béla arról is beszélt, hogy a televíziókban hétről hétre látható profi sztárok szinte mindegyike a WDF versenyrendszerből került ki. A holland Michael van Gerwen például 2006-ban WDF ifjúsági világbajnoki címmel kezdte karrierjét. Ugyanezt a versenyt, mint amilyen a budapesti lesz, megnyerte 2004-ben a szintén holland Raymond van Barneveld is, aki háromszoros WDF világbajnoknak is vallhatja magát. Sőt, a legendás angol Phil Taylor is nyert WDF Európa-bajnokságot, kétszer is, még 1990-ben és 1992-ben.
Ez az első alkalom, hogy a Magyar Darts Szövetség felnőtt Eb-t rendezhet. A hazai rendezésű világversenyhez már most részvételi rekord fűződik, hiszen a világszövetség 39 európai tagországa közül 38 nevezett.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS