Egy távozó és három fiatal érkező az Alabárdos Szegedi TE keretében! A Tisza-partiak férfi tekecsapatától a bajnoki szünetben Fehér Béla eligazolt Nyíregyházára, de az együttes gerince egyben maradt – tudtuk meg Karsai Ferenctől, az Alabárdos Szegedi TE elnökétől.

 

„Három fiatal érkezett Szegedre. Brancsek János Répcelakról, Danóczy Richárd Győrből, Loncsárevity Adrián pedig az újvidéki Becséből tette át a székhelyét a Tisza-partra” – mondta Karsai, aki az idei célok közül kiemelte, hogy ezúttal is bíznak abban, hogy bejutnak a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.

„Természetesen ott van még az Európa-kupa és a hazai bajnokság, amelyek szintén a kiemelt célok közé tartoznak. Úgy gondolom, hogy a csapat gerince egyben maradt, és ez bizakodásra ad okot” – nyilatkozta a sportvezető.

Az Alabárdos Szegedi TE az elmúlt 16 év alatt 14 alkalommal szerepelt a BL négyes döntőjében.  Zsinórban hatodszor jutott be a legjobb négy csapat közé, az utóbbi öt évben pedig háromszor győzött és kétszer szerezett BL-ezüstöt. Legutóbb negyedikként végeztek a Final Fourban.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS