Óriási kihívás előtt áll Keszthelyi Vivien, hiszen a TCR kategóriájú, elsőkerék-meghajtású autókat felvonultató Audi Sport TT Cup sorozat után idén egy hátsókerék-meghajtású, 5200 cm3-es, közel 500 lóerős Audi R8 LMS GT-vel, azaz úgynevezett “nagy túraautóval” folytatja a versenyzést – adta hírül a VRS Sport.

 

A 17 éves magyar pilótának a minden tekintetben magasabb szintet jelentő GT-sorozatban szinte újra kell majd tanulnia a versenyautó vezetését, hiszen változatlanul Hankook gumikon, azonban a jóval nagyobb lóerőhöz képest kisebb leszorító erővel bíró “gépszörnnyel”, jóval bonyolultabb műszaki paraméterek mellett kell helyt állnia. Az új sorozat mezőnye a túraautózás csúcsát jelentő, szintén hátsókerék-meghajtású, s hasonló teljesítményű autókat felvonultató német túraautó bajnokság, a DTM futamaival azonos helyszíneken és egy időben versenyez majd. Ennek köszönhetően június első hétvégéjén a magyar szurkolók a Hungaroringen is láthatják debreceni születésű pilótát.

A még mindig rendkívül fiatal, utánpótláskorú versenyző az Audi Sport versenyzőakadémiájának növendékeként az elmúlt idényben az elsőkerék-meghajtású versenyautók között erősnek számító Audi Sport TT Cupban indult. A gyári sorozatban magas színvonalú versenyeken, azonos technikai feltételek mellett, rutinos, nemzetközi mezőnyben tapasztalhatta meg a nagyteljesítményű autók csatáját.

Ezt követően az akadémia és a pilótát menedzselő szakemberek döntésének értelmében Keszthelyi Vivien idén – szintet lépve – a GT-kategóriában folytatja a versenyzést, ahol várhatóan ismét komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező riválisokkal, s ahogyan pályafutása eddigi éveiben is, most is azonos technikai feltételek mellett kell majd felvennie a versenyt. A legfontosabb cél továbbra is a fejlődés és a tapasztalatszerzés, hiszen Keszthelyi Viviennek fiatal kora miatt még rengeteg ideje van célja, a DTM-ben való versenyzés elérésére. Ez korábban még egyetlen magyar autóversenyzőnek sem sikerült.

A szerdai sajtóbejelentésen ott volt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke is, aki az NVESZ Sajtószolgálatának elmondta, hogy a magyar autósport ismét a fénykorát éli. „Nagyszerű fiatal tehetségek szerepelnek a különböző nemzetközi sorozatokban. Ilyen versenyző Keszthelyi Vivien is, aki nagyon fiatalon ült autóba. Bízom benne, hogy ebben az új sorozatban is megállja a helyét” – fogalmazott Oláh Gyárfás.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS