Veszélyes megvárni a havas utakat a téli gumi cseréjével!

Veszélyes megvárni a havas utakat a téli gumi cserével – hívta fel a figyelmet Nagy Norbert autóversenyző. A WTCR-dobogós pilóta szerint sokan hoznak rossz döntéseket a gumicserével kapcsolatban.

„Alapesetben mindenkinek a 7 fok maradt meg a gumicserére, de vannak olyanok, akik tologatják az időpontot. Nem érdemes kockáztatni. Az aszfalt, vagyis az út hőmérséklete eltér attól, amit a műszerfalon látunk” – mondja Nagy Norbert.

Rossz döntésnek számít az is, amikor a járművezetők utolsó utáni pillanatig várnak a cserével, mondván: hangos, zajos a téli gumi, és többet is fogyaszt az autó.

„Ezek a tézisek már rég megdőltek. A ma kapható abroncsoknak olyan a kialakítása, amely egyáltalán nem okoz zajosabb haladást. Fontos szempont a gumiknál a megfelelő tárolás is. Vannak olyan sofőrök, akik úgy döntenek, amíg úgy látják, hogy van mintázata a felületnek, tovább használják, függetlenül attól, hogy 8-10 éve is megvan az a téli gumi. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy megfelelő tárolás mellett 5-6 évig használható egy téli gumi, de ami a legfontosabb: mindig kérjük ki a szakember véleményét gumicserénél” – tette hozzá Nagy Norbert. 

Tovább