Elkészült a tekézőknél a 2020/2021. évi Nemzeti Csapatbajnokságok versenykiírása. A Magyar Bowling és Teke Szövetség Teke Szakági Szövetségének információi szerint a pontvadászat őszi fordulóit szeptember 5-től 2021 január 10-ig bonyolítják le, a tavaszi fordulók pedig jövő év január közepén indulnak. A koronavírus-járvány miatt a sportágban az előző szezonban nem avattak bajnokot, és nem is volt feljutó – erről a szövetség elnöksége döntött.

„A 2021/2022-es bajnoki szezontól visszaállítják az NB II-es bajnoki osztályban a kötelező utánpótláskorú játékos szerepeltetését, a 120 gurításos versenyszám megtartása mellett. Az utánpótláskorú játékos eredménye a 6 fős csapat eredményébe beleszámít” – áll a versenykiírásban, amelybe többek között bekerült az is, hogy csonka bajnokság esetén amennyiben a mérkőzések legalább 65%-át lejátszották, eredmény hirdethető, bajnokokkal, kiesőkkel és feljutókkal. Ebben az esetben a tabellapontok majd a csapatpontok és a szettpontok csökkenő sorrendje a mérvadó, ha itt is egyezőség áll fenn, akkor az idegenben ütött összes fa számít.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS