WTCR-dobogós versenyző is lefutotta a BSI virtuális versenyét

Nagy Norbert is elindult a hétvégi Riska Virtuális Futóhétvégén. A WTCR-dobogós magyar pilóta 5 kilométert futott a BSI által megrendezett eseményen. A futóhétvégén mindenki ott teljesíthette a vállalt távot, ahol akarta. A virtuális verseny közel kétezer futót mozgatott meg az ország 300 településén.

„Jelenleg túl sok bizonytalanság van körülöttünk, köszönhetően a koronavírus-járványnak. A káoszban azonban egy biztos: a versenyévadra való felkészülésben elengedhetetlenek a kardió edzések. Rendszeresen futok, így nem volt kérdés, hogy benevezek a Riska Virtuális Futóhétvégére” – mondta Nagy Norbert, aki távját a Margitszigeten teljesítette.

Nagy Norbert a tervek szerint pályaversenyen és hegyi kategóriában is rajthoz áll 2020-ban.

„Sokan bele sem gondolnak abba, hogy egy-egy versenyen milyen nagy hangsúlyt kap a lehető legjobb kondíció. Az úgynevezett alapozási időszakban én ezt rendszerint futással szoktam összerakni.” – tette hozzá Nagy Norbert.

A pilóta a versenyzés mellett mentorként is tevékenykedik. A Nagy Norbi Racing Team szakmai vezetőjeként elsősorban fiatal gokartosok szakmai felkészülését segíti.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás
Név*
E-mail*
Weboldal*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .