Az idei esztendőben szerepel először a karate sportág az olimpia műsorán, Magyarország pedig korosztályos Európa-bajnokságnak ad otthont – a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, Dr. Mészáros János ezért a karate évének tartja 2020-at. A sportvezető bízik benne, hogy a BOK Sportcsarnokban február 7. és 9. között sorra kerülő kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságon több magyar érem is születik, és a tokiói olimpiára is kijut majd magyar versenyző. 

Magyarország 2013-ban rendkívül sikeres felnőtt karate Európa-bajnokságot rendezett. Attól kezdve az MKSZ céltudatosan készült a lehetséges olimpiai részvételekre, aminek eredményeképpen hazánk elnyerte a mostani korosztályos Eb és a 2022-es felnőtt világbajnokság rendezési jogát.

“Az Európa-bajnokság beleillik a stratégiai rendezvényeink sorába” – fejtette ki Dr. Mészáros János. – “A célunk az volt, hogy a 2020-as olimpia évében olyan fiatalok lépjenek tatamira hazai környezetben, akik majd a két év múlva szintén Budapesten megrendezendő felnőtt világbajnokságon már a felnőttek között is sikeresek lehetnek. Nagyon jó az utánpótlásunk, több érmet is remélünk februárban.” 

A jövőt tekintve is nagyon fontos rendezvény lesz a mostani korosztályos kontinensviadal – hangsúlyozta az MKSZ elnöke, aki emlékeztetett arra, hogy a 2024-es párizsi olimpiára a szervezők nem javasolták a karatét, ugyanakkor a háttérben folynak a tárgyalások, és a karatésok világszerte több tízmilliós tábora nem tett még le az újabb ötkarikás részvételről.

“Nem adtuk fel a reményt, reméljük, hogy Párizsban végül mégiscsak ott lesz a karate. Ehhez mi is megpróbáljuk a magunk részét hozzátenni. Ha Magyarország olyan Eb-t tud rendezni, ami erősíti a karate jó hírét, akkor remélhetőleg ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy egy nagyon sikeres tokiói olimpiai szereplést követően a NOB és a párizsi szervezőbizottság felülbírálja korábbi javaslatát és támogatni fogja, hogy 2024-ben a karate ott legyen az ötkarikás játékokon” – mondta Dr. Mészáros János.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS