Bravúros magyar kezdés a budapesti darts Eb-n

Bravúros teljesítménnyel a legjobb nyolc közé jutott a magyar férfi válogatott MOM Sportcsarnokban zajló steel darts Európa-bajnokság első napján. A sportág első hazai rendezésű felnőtt kontinensviadalán a csapatok versenyében – ahol 38 férfi és 34 női együttes indult – női válogatottunk nem jutott tovább csoportjából.

 

A férfiak mezőnyében a Petrács Gábor, Rucska József, Székely Pál és Takács Gábor összeállítású magyar négyes első csoportmeccsén 9-2-re verte Man sziget együttesét, majd nagy csatában 9-7-re kikapott Csehországtól. A cseheket korábban legyőző Gibraltár ellen összeszedte magát a csapat és 9-4-re győzött. A csoportelső finnek elleni 9-5-ös tisztes vereség pedig azt jelentette, hogy a körbeveréseket követően Székelyék bejutottak a 16 közé.

A nyolcaddöntőben egy másik csoport győztese, Németország volt az ellenfél, amelyet válogatottunk remek teljesítménnyel 9-7-re legyőzött.

„Fantasztikus élmény volt, hatalmasat küzdöttek a fiúk” – értékelt Kövesdi Andrea szövetségi kapitány – „Ha jól tudom, magyar csapat Európa-bajnokságon még soha nem volt nyolc között, de persze szeretnénk még tovább lépni. Nagyon egyben van a csapat, ha az egyiknek nem ment, akkor a másik képes volt extrára. Már az, hogy a csoportból kijutottunk, hatalmas eredmény volt. Bizakodó voltam, de erre az eredményre nem számítottam.”

A négy közé jutásért pénteken 17.45-től Svédország lesz az ellenfél.

A Csombok Krisztina, Erdei Nóra, Ihász Veronika és Ölei Annamária alkotta női együttes is két győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportkört (Románia 9-0, Csehország 3-9, Spanyolország 6-9, Görögország 9-8), ám náluk – szintén körbeverések után – összességében három leg hiányzott az egyenes kieséses szakaszba lépéshez.

“Bravúr lett volna a továbbjutás, de majdnem meglett. Nagyot küzdöttek a lányok, és a teljesítmény is jó volt. Mindegyiküknek voltak rosszabb és jobb pillanatai, volt, hogy hibáztak, máskor meg parádéztak. Az egész nap ilyen hullámzó volt. Sajnos, három legen múlott a továbbjutás” – mondta Kövesdi Andrea.

Az Eb csütörtökön a férfi egyéni és a női páros versennyel folytatódik.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Cimke: 

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás
Név*
E-mail*
Weboldal*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .