Kimmich a német válogatott új csapatkapitánya
Ezt Julian Nagelsmann szövetségi kapitány jelentette be hétfőn, aki egyben jelezte, Manuel Neuer után, aki lemondta a válogatottságot, a 37 éves Marc-André ter Stegen lesz az elsőszámú kapus. Kimmich, a…
Ahol a sport a mindennapod része
Ezt Julian Nagelsmann szövetségi kapitány jelentette be hétfőn, aki egyben jelezte, Manuel Neuer után, aki lemondta a válogatottságot, a 37 éves Marc-André ter Stegen lesz az elsőszámú kapus. Kimmich, a…
A 31 éves csatár és nála két évvel fiatalabb öccse New Jerseyben, nem messze otthonuktól biciklizett, amikor egy hátulról érkező SUV nem tudta őket kikerülni, és halálos sérüléseket szenvedtek. Mindketten…
„Játszottunk egy borzalmasan nehéz mérkőzést, szerencsére sikerült feljutnunk az El főtáblájára” – utalt az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában a sportvezető a csütörtöki, Borac Banja Luka elleni visszavágóra, melyet a…
A részben emberi erővel, részben számítógép által lebonyolított pénteki, monacói sorsoláson a zöld-fehérek a legerősebb kalapból a korábbi játékosukat, Lisztes Krisztiánt foglalkoztató Eintrachtot és a Tottenhamet kapták ellenfélnek, előbbivel idegenben,…
A sorozatos magyar sikerek hatására a Nemzetközi Lovas Szövetség 1982-ben Magyarországnak ítélte az 1984-es négyesfogathajtó világbajnokság rendezését. A fogathajtó szakág vezetői, élükön Várady Jenő szövetségi kapitánnyal azt tervezte, hogy az…
„Tisztában vagyunk vele, milyen fontos a nyitóünnepség a helyiek lelkesedésének felkeltése szempontjából” – mondta Thierry Reboul, a Párizs 2024 kreatív igazgatója, majd hozzátette, példátlan az érdeklődés a paralimpia iránt. Reboul…
Az ideiglenes arénában 35 ezren, azon kívül pedig további több ezren üdvözölték a sportolókat és kísérőiket. A rendhagyó helyszínnel a házigazdák arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a…
A pozsonyi mérkőzésen az első félidő 1–1-es döntetlennel zárult, aztán az előző körben a Ferencvárost felülmúló dán csapat a szünet után vezetést szerzett. A szlovák csapat a hajrában két távoli…
A hétfői szünnapot követően kedden Ponteareas és Baiona között 160 kilométert tekert a mezőny. Az útvonalon volt egy első, két második és egy harmadik kategóriás emelkedő. A táv első harmadában…
A hatvanesztendős szakember többek között volt a Győr női csapatának vezetőedzője, a női válogatott szövetségi társkapitánya, legutóbb pedig a férfi élvonalból kiesett Fejér-B.Á.L. Veszprém szakmai igazgatója és vezetőedzője.„Nem könnyű átvenni…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.