26 fős a magyar csapat a V4 Olimpiai Reménységek Versenyén
Május 18-án, szombaton kezdődik a V4 Olimpiai Reménységek Versenye ahol a magyar, lengyel, cseh és szlovák serdülő korú (14-15 éves) válogatottak csapnak össze Tüske Sportuszodában. Összesen 105 versenyző, 369 alkalommal…
Nagy Ádám szerint az első csoportmérkőzés kulcsfontosságú lehet
Az olasz másodosztályú Speziában légióskodó, és pályafutása harmadik kontinenstornájára készülő futballista az M1 aktuális csatornának adott interjúban azt mondta, az első találkozó egy Eb-n abból a szempontból sorsdöntő lehet, hogy…
Ritmikus gimnasztika Eb – Hatalmas médiaérdeklődés a hazai rendezésű kontinensbajnokságon
Csaknem harminc országból több, mint 100 újságíró érkezik Budapestre, a 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságra. Az Eb a jövő keddi pódiumedzést követően veszi kezdetét. Az eseményre többek között Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából,…
MOL Magyar Kupa: szervezett védekezés, odaadó játék, paksi kupagyőzelem + Galéria!
Bognár György vezetőedző csapata sokáig emberhátrányban hősiesen védekezve mentette hosszabbításra a finálét, melyet aztán a ráadásban a 31. születésnapját egy napja ünneplő Papp Kristóf fejese döntött el a 98. percben,…
Együttműködési megállapodást kötött négy szervezet a 2027-es veszprémi tájfutó-világbajnokságra
Porga Gyula (Fidesz–KDNP) polgármester felidézte, hogy a 2023-as Európa kulturális fővárosa címet követően tavasszal rali Európa-bajnoki futamot rendeztek Veszprémben. Minden olyan megmérettetésnek szívesen ad otthont a város, amelyen Európa és…
Teke – Utánpótlás világversenyek
A tekézőknél rangos nemzetközi versenyek következnek. Az U18-asoknál holnap kezdődik az Európa-bajnokság, az U23-as korosztálynak pedig vb-t rendeznek, ez a világverseny május 21-én veszi kezdetét a szlovákiai Breznóban. Az utazó…
Ritmikus gimnasztika Eb – Fan Zone is várja a szurkolókat a Papp László Sportaréna előtt
A 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokságon számos programon vehetnek részt az érdeklődők. A Papp László Sportaréna előtt sátrak fognak állni, ahol akár családi programokra is van lehetőség. „Az aktivitások szervesen kötődnek…
Ritmikus gimnasztika Eb – Fotók a magyar indulókról
Az idei ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság közeledtével egyre többet szerepelnek a médiában a magyar versenyzők. A tévés és rádiós interjúkon kívül jut idő a fotósok előtti pózolásra is. Az elmúlt időszakban…
Szkander Európa-bajnokság – Ez volt minden idők legsikeresebb magyar kontinensbajnoksága
Sporttörténelmet írtak a magyar szkanderosok. A válogatott tagjai az összes kategóriát beleszámítva 31 érmet szereztek a Pozsonyban megrendezett Európa-bajnokságon. Ebből 15 Eb-arany! Korábban soha nem szerepeltek ilyen kiválóan magyarok ebben…
Geri Gergely lett az FC Kassa vezetőedzője
A Niké Liga utolsó fordulója előtt edzőt váltott a többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa labdarúgó csapata. A klub vezetősége úgy döntött, hogy ifj. Jan Kozak helyét Geri Gergely veszi…