Történelem Belgrádban: 27 érem, 10 arany, Team Trophy
A zárónapi fergeteges hajrával, Kós Hubert 200 vegyesen, illetve Késely Ajna 400 gyorson aratott győzelmével sikerült beállítani a 2016-os londoni Eb aranyrekordját (10). S miután Sárkány Zalán (1500 gyors) és…
Magyarország kiharcolta a harmadik helyet az Eb. A csoportjában + GALÉRIA
Az első félidő megismételt középkezdéssel, és magyar próbálkozásokkal kezdődött. Az idő múlásával mindkét csapat érezhetően feszültebbé vált. A skótok szabálytalanságai nem, de Orbáné, Styles-é és Schäferé sárgát ért. A legnagyobb…
Mindkét vegyesváltó és Késely Ajna is finalista
Izgalmas este elé nézünk, hiszen egymást követik majd a magyar érdekeltségű döntők a belgrádi Eb zárónapján – a még hiányzó mozaikdarabkák ma délelőtt kerültek a helyükre, miután 400 gyorson Késely…
Frankfurtban is ünnepelnének a németek
Az Európa-bajnokság tizedik napján délutáni „szabadságot” kapnak a szurkolók, mert csak két mérkőzést rendeznek, mindkettőt 21 órától. Miután a németek 5–1-re verték Skóciát Münchenben, majd 2–0-ra nyertek a magyar csapat…
Aranyeső, meg egy kis igazi is
Három aranyérem született a két viharszünettel tarkított napon: Milák Kristóf (200 pillangó) és Senánszky Petra (50m gyors) győzelmével indult a szombat este a belgrádi Eb-n, aztán viszont beérkeztek az első…
Milák Kristóf aranyérmes
A szám olimpiai bajnoka, kétszeres világbajnoka és világcsúcstartója a legjobb idővel (1:54.64) várta a finálét, míg Eb-ezüstérmes honfitársa, Márton Richárd harmadikként (1:56.05) készült a döntőre. A Honvéd klasszis úszójának győzelmét…
Jakabos Zsu egy tizedre a hatodik olimpiájától
Egy újabb, szinte tökéletesen sikerült délelőtt: a belgrádi hőségben minden számban volt továbbjutó, női 200 pillangón és férfi 200 vegyesen (szokás szerint) négy-négy magyar végzett az első ötben, de csak…
Jackl Vivi: a legfiatalabb, és aki a 100. egyéni Eb-aranyat nyerte
Az eddigi ezüst-bronz halmozás ékes kontrasztjaként két aranyérem érkezett a belgrádi Eb úszóviadalának ötödik napján: előbb Jackl Vivien elképesztő úszással, az olimpiai szintet teljesítve lett minden idők legfiatalabb magyar Eb-aranyérmese…
OQS – Teqballozni is lehet a Ludovikán!
A teqball is bemutatkozik az Olympic Qualifier Series 2024 elnevezésű budapesti sportfesztiválon. Ezúttal egy amatőr kupa keretében lehet asztalhoz állni. Teqball a városi sportágak olimpiai kvalifikációján. A budapesti Ludovika Campuson…
Aranyérmes a 4×100 méteres vegyes gyorsváltó
Az egység 3:25.69 perces idővel diadalmaskodott, ezzel megszerezte a magyar csapat ötödik aranyérmét a szerb fővárosban. Az érmeket Madaras Norbert, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, az európai szövetség bureau tagja…