Mindenre felkészült a magyar kajak-kenu csapat
A hétfői sajtóeseményen mutatták be hivatalosan a 16 fős együttest, illetve a paralimpián szereplő sportolókat is. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár az eseményen elmondta, a kajak-kenu az elmúlt húsz év…
A Ferencváros új edzője energikus futballt vár
„Az energikus futballt kedvelem, ezt szeretném viszontlátni, ez az alapja a futballfilozófiámnak. A szurkolók energiájáról példát vehetünk, és azt fel is kell használnunk. A támadó futball híve vagyok, de a…
Bemutatjuk olimpikonjainkat: Telegdy-Kapás Boglárka
Ötödik olimpiájára készül a magyar úszócsapat egyik legszerethetőbb egyszersmind legeredményesebb versenyzője. Telegdy-Kapás Boginak két arca van: egy örökkön mosolygó (jó eredmények esetén örömében könnyező) tündér a parton, valamint egy igazi…
BL-selejtező: Már az első párharcában az európai főtábla a tét a Ferencvárosnak
A zöld-fehéreket immáron a holland Pascal Jansen irányítja, a szakember Dejan Stankovic helyére érkezett a klubhoz. Az első mérkőzés előtt a stáb leadta azon játékosok listáját az UEFA-nak, akik a…
Jet-Ski Magyar Nagydíj: Kilenc magyar érem Győrzámolyban!
Az összes korosztályt és kategóriát beleszámítva kilenc érmet – közte három aranyat – szereztek a magyar jet-ski válogatott tagjai a hazai rendezésű Európa-bajnoki és junior vb-futamon. A nemzeti csapat ezzel…
A Boavistából szerződtetett támadót a Kassa
Luis Santos Kassára igazolt! A 24 éves támadó a portugál Boavista együttesétől érkezett a többségi magyar tulajdonban lévő csapathoz. „Rendkívül szimpatikusnak tűnt a Kassa FC. Igyekeztem informálódni. Tudom, hogy a…
A francia belügyminiszter szerint nincs veszély
Kiemelte: a titkosszolgálatok nem jeleztek közvetlen fenyegetést a játékokra. A biztonsági szakértőket korábban aggasztotta a terrorizmus veszélye, például a Szajna mentén tartandó pénteki megnyitó ünnepség esetén. Tony Estanguet, a szervezőbizottság…
Piastri karrierje első sikerét aratta a Hungaroringen
A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren a 2021-es Olasz Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet az F1-ben. A harmadik helyen…
A cél, hogy a Forma-1 hosszú távon is Magyarországon maradhasson + GALÉRIÁK
A tárcavezető a Hungaroring paddockjában vasárnap arról beszélt az újságíróknak, hogy a viadal jövőjéről szóló tárgyalások fontos része az elmúlt években lezajlott, megállapodtak a jogtulajdonossal arról, milyen fejlesztésekre van szükség…
LeBron James mentette meg az amerikai kosárválogatottat
Az afrikai együttes már 16 pontos előnyben is volt a második félidő elején, de a pénteken kezdődő párizsi ötkarikás játékok fő esélyese ettől kezdve már sokkal jobban összpontosított, és végül…