Tóth Krisztián: Óriási dolog, hogy a csapat kijutott
Az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián szerint „hatalmas lépcsőfok”, hogy Magyarország először részt vehetett az ötkarikás játékok csapatversenyében: „Óriási dolog volt, hogy a csapat kijutott az olimpiára. Az, hogy kikaptunk, benne…
Major Veronika olimpiai bronzérmes
A keszthelyiek klasszisa – aki légpisztolyban szintén döntős volt és ott nyolcadik lett – egészen fantasztikusan lőtt a pénteki 30+30 lövéses alapversenyben, melyet 592 körös olimpiai csúcsbeállítással nyert meg, két…
Csak tisztes helytállásra futotta női kézilabdázóinknak + GALÉRIA
A B-csoport rangadóján, egyben a csoport 2. helyéről döntő találkozón felváltva estek a gólok, negyed óra után 8-8 állt az eredményjelzőn. A mieink főleg a szélről és beállóból voltak eredményesek,…
Vereség a cselgáncs csapatversenyben Olaszországtól
Magyarország először indulhatott a három-három férfi és női dzsúdóst felvonultató küzdelemben. Ez azután vált bizonyossá, hogy a nemzetközi szövetség (IJF) szabadkártyát adott Pongrácz Bencének, így hétfős lett a magyar válogatott,…
„A csapatversenyt nagyon meg akartuk nyerni” + GALÉRIA
„Nyolc év kemény munkája van e mögött. Rio után kellett kezdeni újra építeni egy csapatot, sajnos Tokióra nem sikerült összehoznunk, de most Párizsba nemhogy kijutottunk, fölértünk a csúcsra” – kezdte…
Milák Kristóf ismét pole pozícióban
Száz pillangón is első idővel lett döntős Milák Kristóf, s bár riválisai most ott lihegnek a nyakában, meggyőzően úszta másodszor is a 100 pillangót, az 50.38, bár gyengébb, mint a…
52 év után olimpiai bajnok a párbajtőrcsapat + GALÉRIA
Utoljára 2004-ben Athénban vívott a döntőben a párbajtőr-válogatottunk, ám akkor ezüstérmes lett. Aranyérmet 1972-ben nyert csapatunk. Nagy Dávid, Siklósi Gergely, Andrásfi Tibor és Koch Máté (b-j) a 2024-es párizsi nyári…
A magyar női vízilabda-válogatott legyőzte a kínai csapatot + GALÉRIA
A találkozót a kifejezetten gyengén kezdő magyar csapat a második félidőben mutatott jó játékkal nyerte meg magabiztosan. A meccs legeredményesebbje a csapatkapitány Keszthelyi Rita volt hét góllal. A hollandok elleni…
Szaúd-Arábia 15 futballstadionnal készül
Értesülése szerint a főváros, Rijád mellett Dzsidda, Al-Hobar, Abha és a még épülő metropolisz, Neom ad majd otthont a mérkőzéseknek, amelyeket 48 válogatott részvételével rendez meg a sivatagi királyság. A…
Vegyes csapatban is dél-koreai íjászok diadalmaskodtak
A távol-keleti ország íjászai korábban a női és férfi csapatversenyben is diadalmaskodtak, így Lim Szihjeon és Kim Vudzsin is úgy szerepelt a vegyes csapat pénteki küzdelmeiben, hogy egy aranyérmet már…