Bejelentette visszavonulását a magyar olimpikon
„Ez nem egy hirtelen jött döntés, tudatosan évek óta készültem a lezárásra. Az elmúlt két évben főnixmadárként emlegetve teljesítettem minden kitűzött álmomat, viszont úgy gondolom, eljött az idő, hogy elbúcsúzzam,…
Visszavonult Andrés Iniesta
A 40 éves játékos keddi sajtótájékoztatóján elmondta, sosem gondolt arra, hogy eljön ez a nap. „Most ezek az érzelmek és a büszkeség könnyei, nem a szomorúságé. Egy olyan kisfiú sír…
Magyar siker teqballban
A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban telt ház előtt rendezték meg vasárnap a finálékat. A négynapos viadalon három számban, férfi és női, illetve vegyes párosban rendeztek versenyeket,…
A Dunaújváros is bejutott a BL-be
A mezőny legeredményesebb játékosa Sümegi Nóra volt négy góllal. A selejtezőben öt csoportban zajlanak a küzdelmek, mindegyikből az első kettő lép tovább, illetve a legjobb harmadik csatlakozik még a főtábla…
Már keresi Szoboszlai utódját a Liverpool?
A Premier League-ben listavezető Liverpool remek rajtját elsősorban kiemelkedő védekezésének köszönheti, a hét bajnoki mérkőzésen csak két gólt kapott, míg a címvédő City nyolcat, az Arsenal hatot. Ilyen hatékony védekezésre…
Az Újpest nyerte a derbit
A lila-fehérek a 9. percben szereztek vezetést, az FTC emberelőnyből egyenlített. A második harmad hasonló forgatókönyv szerint alakult: újpesti gól után a vendégek fórból találtak be. A végén annyi változott,…
Újabb győzelmet arattak a kassaiak!
Lendületben az FC Kassa! A többségi magyar tulajdonban lévő labdarúgócsapat a szlovák Niké Liga 10. fordulójában is nyerni tudott. A kassaiak hazai pályán a Rózsahegy ellen győztek 2-1-re. Úgy néz…
Negyedik meccsét is megnyerte az FTC
Az FTC szombaton az olasz Pallanouto Rapallo legyőzésével biztosította helyét a főtáblán, ezért a spanyol CN Sant Andreu elleni, vasárnap reggeli találkozónak már nem volt tétje, ám ennek ellenére a…
Elszakadt Daniel Carvajal térdszalagja
A 32 éves Carvajal szombat este, a BL-címvédő madridiak bajnoki mérkőzésének 93. percében sérült meg. A találkozót a fővárosiak 2–0-ra megnyerték a Villarreal ellen. „Súlyos keresztszalag-sérülésem van, amit meg kell…
Legyőzte a Dubrovnikot, kupagyőztes a Ferencváros
A zöld-fehérek a Komjádi Uszodában rendezett meccsen a félidőben 5–4-es hátrányban álltak, a harmadik negyedben viszont Vámos Márton vezérletével fordítottak, állva hagyták riválisukat, s összességében magabiztosan győztek. A Szuperkupában 2002…