Elhunyt Otis Davis kétszeres olimpiai bajnok sprinter
Davis az 1960-as római játékokon 400 méteren és a 4×400-as váltó tagjaként is aranyat nyert, pedig csak 26 éves korában kezdett versenyezni, és mindössze kilencszer futotta le az egykörös távot…
A tavalyi döntő párosítása lesz a szerdai nap slágermérkőzése
A találkozó esélyese egyértelműen az angol gárda, mivel remekül rajtolt az új idényben, eddig mind az öt összecsapását megnyerte, igaz, a Szuperkupában városi riválisát, a Unitedet csak tizenegyesekkel győzte le.…
Fallabda – Sorsoltak a PSA Budapest Openre!
A magyarok közül először Sáli Barnabás mutatkozik majd be a PSA Budapest Openen. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint a hazai játékos vasárnap 17 órakor lép pályára az angol…
Elhunyt Juhász István, a Ferencváros olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája
Az egykori kiváló középpályás a klub honlapján olvasható megemlékezés szerint 13 szezont játszott a zöld-fehéreknél, ferencvárosiként 480 mérkőzésen 87 gólt szerzett, négyszer nyert magyar bajnokságot (1964,1967, 1968, 1976), háromszor Magyar…
Jan Ullrich bevallotta: dopping nélkül nem volt esélye győzni
Jan Ullrich az 1997-es Tour de France-diadala mellett 1999-ben megnyerte a Vuelta a Espanát is, 2000-ben pedig olimpiai bajnok lett mezőnyversenyben, míg időfutamban kétszeres világbajnok volt. A német bringás pályafutása…
A MÚSZ-székház ideiglenesen zárva tart
A Duna áradása miatt a Margitszigetet kedd reggel lezárják, csak a védekezésben résztvevőket engedik be. Emiatt a Magyar Úszó Szövetség székháza bizonytalan időre bezár, az adminisztráció tagjai a munkát home…
NFL: A hajrában fordított a Chiefs
Meglepetésekből nem volt hiány az alapszakasz második vasárnapján. A Vikingsban megsérült Justin Jefferson, de a Minnesota így is nyert az előző idényben döntős San Francisco 49ers ellen. A New England…
Könnyedén nyert az Atlético Madrid
La Liga, 4. forduló: Atlético Madrid–Valencia 3–0 (1–0), Las Palmas–Athletic Bilbao 2–3 (0–2), korábban: Girona–FC Barcelona 1–4 (0–2), Celta Vigo–Valladolid 3–1 (2–0), szombaton játszották: Real Mallorca–Villarreal 1–2 (0–1), Espanyol–Alavés 3–2…
Döntetlen a Trnava ellen
A válogatott szünet után a Kassa FC labdarúgói hazai pályán iksszel folytatták a szlovák Niké Ligát! A hetedik fordulóban a többségi magyar tulajdonban lévő csapat 1-1-re végzett a Trnavával. A…
Autósport – Nagy Norbert Európa-bajnok lett!
Fantasztikus magyar siker autósportban! Nagy Norbert idén is Európa-bajnok lett. Nagy Norbert megvédte Európa-bajnoki címét! A hegyi Európa-bajnokság zárófutamán a magyar klasszis ezüstérmes lett, közben nagy vetélytársa, az olasz Lukas…