Lebonyolítják idén az utánpótlás kick-box vb-t is
A felnőttek decemberi Európa-bajnokságához hasonlóan még az idén megrendezik a 18 éven aluli kick-boxosok világbajnokságát is. A sportág világszervezete, a WAKO úgy döntött, hogy az utánpótlás vb-re az augusztus végi…
Novemberre halasztották a falmászó EB-t
Az olimpiai bemutatkozás előtt álló falmászás moszkvai Európa-bajnokságát novemberben rendezik meg – tudatta a sportág nemzetközi szövetsége (IFSC). Ez már a harmadik alkalom, hogy az IFSC módosította az Eb dátumát…
Érdi Mária: Jöhetnek a versenyek!
Júniusban már ismét indul versenyen Érdi Mária. A tokiói olimpiára készülő magyar tehetség a tervek szerint a Balatonfüredi Yacht Club Kupán ül hajóba. A tervek szerint júniusban két hazai versenyen…
Hétköznapi hősök a tájfutásban
A koronavírus miatti korlátozások erősen érintették a magyar tájékozódási futást: a teljes tavaszi szezont törölni kellett, és elmarad a nyári dániai világbajnokság is. Ez versenyzői szemmel mindenkinek kellemetlen volt, ám…
Bemutatkozott a Nagy Norbi Racing Team a gokart bajnokságban
Jól sikerült a Nagy Norbi Racing Team debütálása a gokart országos bajnokságon. A WTCR-dobogós nevével fémjelzett csapat színeiben Lantos Szabolcs ült gokartba az ob első futamán, ahol végül ezüstéremmel zárt…
Magyar sikerek internetes kick-boxban
Hat érmet szereztek a magyar fiatalok az E-Tournament World Series elnevezésű internetes kick-box formagyakorlat verseny második fordulójában. Az egész világot sújtó koronavírus járvány miatt életre hívott nemzetközi viadalon 21 ország…
Sikeres volt a rúgásgyorsasági online kick-box verseny
Az ötödik fordulóval véget ért a Békés Megyei Harcművész Szövetség (BMHSZ) által kiírt internetes rúgásgyorsasági verseny. A sorozatban hetenként abban mérték össze tudásukat az indulók, hogy adott rúgásfajtából húsz másodperc…
A kétszeres Európa-bajnok végigedzette az elmúlt két hónapot is
Hummel Zoltán napi rutinján nem sokat változtatott az elmúlt két hónap, mármint ami az edzéseket illeti. A koronavírus járvány miatti korlátozások alatt ugyanúgy tudott tréningezni a kutyával Sződ és Csörög…
Lantos Szabolcs indul a Nagy Norbi Racing Team színeiben!
Megvan Nagy Norbert mentoráltja! A WTCR-dobogós pilóta Lantos Szabolcsot készítette fel a bajnokságra. Közben bejelentették: törölték a hegyi Európa-bajnokságot, ahol Nagy Norbert indult volna. A 14 éves gokartos tehetség így…
Teljesen újjáéledhet a járvány után a világbajnok kick-boxos Busa Andrea
Szerencsétlen időben érték el a koronavírus miatti intézkedések a tavaly sporttörténelmet író Busa Andreát. A Halker-Király Team 27 éves kick-boxosa számára kiemelkedően sikeres volt a 2019-es év, amit több hónapos…