Teke – A Nemzetközi Tekeszövetség elnöke továbbra is irányítja a magyar szövetséget
Pintyőke Marcell maradt a Magyar Teke Szövetség elnöke. A sportág tisztújító közgyűlésén eldőlt, hogy a Nemzetközi Teke Szövetség elnökeként is tevékenykedő sportvezető 2025-ig irányíthatja a hazai szövetséget. Pintyőke Marcell harmadik…
XV. NN Ultrabalaton – Magyar győzelem, magyar csúcs
Fantasztikus magyar csúcs a rekordok versenyén. A XV. NN Ultrabalatonon Csécsei Zoltán 17 óra 54 perc, 46 másodperc alatt teljesítette a 216 kilométeres távot. Az eddigi rekordot Dan Lawson tartotta.…
Kiemelt sportakadémiává nyilvánították a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát (KIMBA).
Németh Szilárd államtitkár, a KIMBA alapítója és a magyar szövetség elnöke szerdán a csepeli létesítményben a délutáni edzést megszakítva az akadémisták és edzők előtt elmondta: a rendelkezést múlt pénteken látta…
17 ezer futó indul a XV. NN Ultrabalatonon!
Már rekordokat döntött a XV. NN Ultrabalaton. Magyarország egyik legnépszerűbb szabadidősport-eseményének 17 ezer nevezője várja, hogy meghódítsa a magyar tengert, azaz Balatonfüredről indulva, megkerülve a Balatont, visszatérjen az Annagora Aquapark…
Nagyhajós versenyen indul Érdi Mária
Rangos és rendhagyó versenyen vesznek részt a legjobb magyar vitorlázók. Svájcban zajlik az SSL Gold CUP. A nagyhajós versenyen a magyar csapat egyetlen női versenyzője Érdi Mária kétszeres olimpikon és…
A Lőrincz-fivérek túl vannak egy sikeres erdélyi túrán és egy medvekalandon
Élménybeszámolókat tartott Lőrincz Tamás és Lőrincz Viktor. Az erdélyi településeken a központi téma természetesen a tokiói olimpia volt. Lőrincz Tamás szerint a székelyek kitettek magukért, és sok szeretetet kaptak Erdélyben.…
Hegyi Eb – Elhunyt csapattulajdonosa előtt tisztelgett Nagy Norbert
Szomorú feladatot teljesített Nagy Norbert. Az újdonsült hegyi Európa-bajnoki összetett ezüstöt begyűjtő magyar autóversenyző egy felfutást vállalt a Bongó Emlékversenyen. Kavecz István, Bongó egy éve hunyt el, az ő tiszteletére…
Szkander – Tartalmas versenynaptár, sok kérdőjellel
Ha a koronavírus járvány engedi, még ebben az évben világbajnokságra és Európa-bajnokságra is utaznak a legjobb szkanderesek. A tervek szerint októberben Litvánia ad otthont a világbajnokságnak, amely eredetileg Georgiában lett…
Elrajtolt a lábtoll-labda idény
Az év legnehezebb versenyeként számon tartott Újszász Kupával megkezdődött a lábtoll-labdázók őszi versenyszezonja. A tizennyolcadik alkalommal megrendezett kétnapos tornán húsz órai játék során a lábtoll-labdázás mind a hét versenyszámában megmérkőzött…
Magyar vb-bronz a hazai rendezésű világbajnokságon
Magyar vb-érem Szombathelyen. A vasi megyeszékhely adott otthont idén a szenior tíztánc világbajnokságnak, ahol Szánthó Péter és Juhász-Szánthó Szilvia dobogóra tudott állni. „A Claudius TSE háromszoros vb-döntős kettőse ezúttal harmadik…