Így látták az év grapplingesei az NVESZ-gálát
Szmolka Nikoletta nem sokat ünnepelhetett. A Magyar Grappling Szövetség jelölése alapján az NVESZ-gálán átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat, de már a díszvacsorán az előtte álló versenyre gondolt. „Ezúttal…
Értékes döntetlent ért el a Kassa
Iksszel zárta az alapszakaszt a Kassa. A Szlovák Niké Liga 22. fordulójában a kassaiak a Besztercebánya (Banská Bystrica) vendégeként léptek pályára és végül 1-1-re végeztek. A többségi magyar tulajdonban lévő…
Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila ötödik 400 méteren
A Ferencváros sprintere jól rajtolt, és próbálta tartani a lépést a mezőnnyel, de száz méter után beragadt, négyen bevágtak elé az egyes pályára, ezzel pedig elveszítette kezdeti lendületét, és végül…
Premier League: Szoboszlai visszatért, a 99. percben szerzett góllal győzött a Liverpool
A sérülése után visszatérő Szoboszlait a 75. percben cserélte be Jürgen Klopp vezetőedző, és a gól előtt a magyar válogatott csapatkapitánya tekerte középre a szögletet, ami után a Notthingham nem…
Légfegyveres Eb: Aranyérmes a magyar női pisztolyos csapat
A hazai hármas egyértelmű esélyesként kezdte meg a napot, azok után, hogy a tavalyi világbajnokságon második lett a kínaiak mögött, csütörtökön pedig a hagyományos – az egyéni alapversenyen elért eredmények…
Jön a fekvenyomó magyar bajnokság
Hamarosan kiderül, hogy kik lesznek idén az ország legjobb fekvenyomói. Ebben a sportágban nemzetközileg is magasan jegyzett magyar versenyzőket találunk, így kiemelt figyelmet kap a legnagyobb hazai megmérettetés. Vésztőre mennek…
Az MBH Bank a magyar úszósport új, kiemelt partnere
Örömmel jelentjük be, hogy a magyar úszósport dicső múltjára, a jelenkor eredményeire és az ígéretes jövőképre való tekintettel az MBH Bank kiemelt szponzori státuszra lépett a Magyar Úszó Szövetséggel, amelynek…
Megőrülhetett Ronaldo, egymeccses eltiltást kapott viselkedéséért
Az arab ország szövetsége (SAFF) azért indított vizsgálatot a 39 éves klasszis ellen, mert vasárnap, az al-Sahab 3–2-es legyőzése során az ágyékát fogdosva mutogatott az ellenfél szurkolóinak, akik Lionel Messi…
Gyurta Dánielt beválasztották a Nemzetközi Úszó Hírességek csarnokába!
A Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának legújabb tagjai között szerepel Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszónk is. Az International Swimming Hall of Fame bejelentette, hogy idén, azaz 2024-ben…
NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak!
Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója vehetett át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért. Az…