A hatalmas vihar után, Németország két góllal zárta a dánok elleni mérkőzést + GALÉRIA
Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a házigazda német együttes, amely a negyedik percben már előnybe is kerülhetett volna, de Schlotterbeck fejesgólját szabálytalanság miatt érvénytelenítette a játékvezető. Az első negyedórában hatalmas…
Kikapott Svájctól és kiesett a címvédő olasz válogatott + GALÉRIA
A berlini Olimpiai Stadionban rendezett mérkőzésen Olaszország nem találta az ellenszert az ellenfél játékára, a találkozó két gólját Remo Freuler és Ruben Vargas szerezte. Svájc 11 mérkőzés, 1993. május 1.…
Páratlan páros: Betlehem Dávid és Fábián Betti sima győzelme
A férfiaknál Betlehem Dávid megvédte címét, míg a hölgyeknél Fábián Bettina pályafutása során először lett aranyérmes a felnőttek között a nyíltvízi úszók országos bajnokságán. A szegedi Maty-éren rendezett viadalon utolsó…
Egy arany, négy ezüst és egy bronz a mai mérleg
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint az ifjúságiaknál a kajak kettesek között Európa-bajnok lett a Konyecsni Milán, Szabó Vilmos páros, az egyformán K–1-ben érdekelt Mertz Attila és Hofer Bianka pedig…
Vég Zsombor is ott lesz az olimpián
A judoinfo.hu szaklap szerint az IJF közölte, visszaosztott kvótával a Ceglédi VSE sportolója ott lehet a 100 kilogrammosok küzdelmeiben az ötkarikás játékokon. A 22 éves Végen kívül Tóth Krisztián (90…
Három atlétával és egy erőemelővel bővült a magyar csapat
A közlemény szerint Biacsi Ilona, Luterán Petra és Szőllősi István paraatléta, valamint Tunkel Nándor para-erőemelő is részt vehet a két hónap múlva rajtoló párizsi játékokon. Az atlétáknál Ekler Luca a…
Nyíltvízi ob Szegeden: korosztályos Eb-válogató
Szombaton és vasárnap immár hagyományosnak mondható módon, a szegedi Maty-éren rendezik meg a nyíltvízi országos bajnokságot. A korosztályos úszók számára nagy a tét: itt dől el, ki indulhat a július…
Nehéz feladat vár a címvédőre Svájc ellen
A svájciak az A csoportban veretlenül öt, az olaszok a B-ben egy vereséggel négy ponttal zártak másodikként, így kerültek össze a 16 között. A két együttes már meglehetősen sokszor, 61…
X. Nyíltvízi Országos Bajnokság – VERSENYINFORMÁCIÓK
Négy héttel a párizsi olimpia rajtja előtt rendezik a X. Nyíltvízi Országos Bajnokságot Szegeden, a Maty-éri evezős pályán. A legjobb nyíltvizeseink, olimpiai indulóink, köztük Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid és Fábián…
Gálhidi már tudja, ki lesz a nyerő az Európa-bajnokságon
– Gondolom, szakszemmel nézi a meccseket. – Á, dehogy. Nekem csak egy szemem van, mit beszélek, kettő, de az ilyenkor szurkolói üzemmódban működik. Miközben klubokkal tárgyalok, a saját sorsom mellett…