Még nem döntött a jövőjéről Kopasz Bálint
„Úgy érzem, nagyon jó pályát sikerült felállítanom annak ellenére, hogy az utolsó 200 méterem nem volt olyan dinamikus, mint szokott lenni – kezdte értékelését Kopasz a vegyes zónában. – Egy…
Ahol a sport a mindennapod része
„Úgy érzem, nagyon jó pályát sikerült felállítanom annak ellenére, hogy az utolsó 200 méterem nem volt olyan dinamikus, mint szokott lenni – kezdte értékelését Kopasz a vegyes zónában. – Egy…
A negyeddöntőben az olaszokat a hollandok búcsúztatták el az elődöntőtől (11-8), az 5-8. helyért vívott mérkőzésen pedig Kanadát gázolták el (10-5). A mieink az Egyesült Államok együttesétől kaptak ki a…
Parádés birkózással kezdett a párizsi olimpián világbajnok birkózónk Muszukajev Iszmail, s a 65 kilogramm világbajnoki címvédője, kirgíz ellenfele ellen gyönyörű akciókkal mutatkozott be az első menetben, s a mérkőzés a…

Mindkét együttes három győzelemmel és két vereséggel jutott el Párizsban az olimpiai elődöntőbe. A mieink a spanyoloktól és az ausztráloktól, míg déli szomszédaink az olaszoktól és az amerikaiktól kapott ki.…
A nagy célt, amit eddig soha, egyetlenegy alkalommal sem sikerült elérnie két nyíltvízi harcosunknak, sem Világkupán, sőt, még egy nyamvadt Európa-kupán sem, az itt, a világ legnagyobb viadalán, az olimpián…
Akárcsak huszonnégy órával korábban a nőknél – akik között Fábián Bettina taktikus versenyzéssel az ötödik lett -, a férfiaknál is a III. Sándor hídnál volt a rajt és a cél,…
Gyengén kezdett női válogatottunk azután, hogy a negyeddöntőben hatalmas küzdelemben 5–4-re kikapott az USA együttesétől. A mienk így az 5–8. helyért játszanak a párizsi olimpián, a helyosztók első fázisában nekünk…
– Az olimpián szereplő sportolók szavazhattak, hogy a 32 jelölt közül ki lesz az a négy, aki bekerül a NOB sportolói bizottságába. Milyen Szilágyi Áron esélye erre? – Az olimpiai…
Elsőrangú taktikával az ötödik helyen ért célba Fábián Bettina a nők 10km-es versenyén. A mezőny iszonyatosan küzdött a Szajna áramlataival, azok végeztek elöl, akik jól osztották be az erejüket. Márpedig…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.