Ismét pontot szerzett idegenben az FC Kassa
A Komárom FC ezúttal a többségi magyar tulajdonú FC Kassát fogadta hazai pályán, a két csapat 1:1-es döntetlent játszott a Niké Liga 16. fordulójában. A mérkőzés kezdeti perceiben a kassai…
Ahol a sport a mindennapod része
A Komárom FC ezúttal a többségi magyar tulajdonú FC Kassát fogadta hazai pályán, a két csapat 1:1-es döntetlent játszott a Niké Liga 16. fordulójában. A mérkőzés kezdeti perceiben a kassai…
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az utánpótlás számára is a rövidpályás országos bajnokság. Az Utánpótlás Rövidpályás Országos Bajnokságnak december 5-8. között ezúttal is a szegedi Tiszavirág Sportuszoda ad otthont. A verseny…
Döntetlennel kezdte a világbajnokságot a magyar kispályás labdarúgó-válogatott. A Maszkatban zajló világversenyen a magyarok első csoportmeccsükön Horvátországgal csaptak össze a H-csoportban. Az 5+1-es felállású (socca) nemzeti csapat a találkozó első…
Az MKKSZ hétfőn a honlapján közölte, hogy ifj. Foltán László egy- plusz hároméves, míg Kadler két- plusz kétéves megbízatást kapott. A felnőtt kenus kapitányi posztra három pályázat érkezett: Foltán László,…
Hazánkban először rendezték meg jeges úszó országos bajnokságot, amelyre a hideg vízhőmérseklet miatt külön, speciális edzéseken készültek a versenyzők.A Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület rendezte bajnokságon az úszók az 1000 és…
Nagy lelkesedéssel kezdte a mérkőzést az Újpest, ám a Ferencváros labdaszerzések után rendre veszélyes helyzetet tudott teremteni a hazai kapu előtt és az első tíz percben a házigazdák csak Piscitelli…
Hét év után először a Testnevelési Egyetem nyerte az országos egyetemi és főiskolás úszóbajnokság összetett versenyét. A gödöllői viadalon ismét indult több élvonalbeli versenyző – Rasovszky Kristóf olimpiai és világbajnokként,…
Svéd vezetéssel indult a mérkőzés, Carlson átlövésből talált be, de aztán Klujber elcsent egy labdát a vendégek orra elől, s egyenlített (1-1). A Ferencváros játékosa ismét labdát szerzett, s a…
A magyar kispályás labdarúgó-válogatott elutazott az ománi világbajnokságra. A hazai szövetség információi szerint – egy kisebb klubérdek előretörése miatt – egy ponton változott a magyar keret. Czermann Márk helyett Vörös-Torma…
Lesz folytatása az Aranycsapat mítoszának, ha Sárosiék és Puskásék eljutottak egykor a csúcs közvetlen közelébe, akkor az utódoknak is képesnek kell lenniük erre” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás…
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.