Továbbra is remekül szerepel a magyar socca-válogatott az albániai Európa-bajnokságon. Rozman Sándor együttese két forduló után hibátlan mérleggel áll a tiranai kontinensbajnokságon: két mérkőzés, két győzelem és nulla kapott gól a mérleg.

A magyarok a kispályás labdarúgó kontinenstorna nyitómérkőzésen Dániát győzték le 1-0-ra. A találkozón a mieink irányították a játékot, többet birtokolták a labdát, a vezető gólt pedig a 17. percben szerezték meg, amikor Szabó Marcell lövése után Irimiás Gergő ért bele a kapu előtt a labdába.

A második csoportmérkőzés kiélezettebb csatát hozott Szerbia ellen. A két együttes nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre. A döntő pillanatot végül egy nagy magyar helyzet hozta: Fekete Olivér távoli lövésébe egy szerb játékos szerencsétlenül ért bele, a labda pedig a kapuban kötött ki, így megszületett a mérkőzés egyetlen találata.

A szerbeknek is akadtak veszélyes pillanataik, de a magyar csapat végig szervezetten futballozott, a kapuban pedig Szacskó László ismét fontos védésekkel járult hozzá a sikerhez.

A két szűk, de értékes győzelemnek köszönhetően a magyar válogatott kedvező helyzetből várhatja a folytatást, és továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a tiranai Európa-bajnokságon. Pénteken 19 órától Románia csapata vár Rozman Sándor együttesére. A mérkőzést – mint ahogy az összes magyar érdekeltségű Eb-meccset – Magyarországon kizárólag a SportX Youtube-csatornáján lehet végigszurkolni.

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.