Az élről jól kapta el a rajtot a címvédő és háromszoros világbajnok Verstappen, de a legjobban Norris startolt, aki két pozíciót előrelépve a holland mögé zárkózott fel. Harmadikként George Russell, a Mercedes brit pilótája körözött az elején, mögötte pedig a két ferraris, Sainz és a monacói Charles Leclerc előzgette egymást. A hatodik pozícióban a Mercedest irányító brit Lewis Hamilton haladt.

A futam közepén előbb Sainz, majd Leclerc is megelőzte Russellt, a végéhez közeledve a két Ferrari nagyon megközelítette Norrist is, aki az utolsó kör elején elfékezte magát, Sainz pedig egy szép előzéssel kihasználta ezt. Verstappen négyből negyedszer bizonyult a leggyorsabbnak sprintfutamon az idény során: előzőleg Kínában, Miamiban, valamint az ausztriai Spielbergben is ő győzött.

Mostani sikerével 54 pontra növelte előnyét Norrissal szemben az összetettben. A rövid távú viadalon az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat: a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 pontot.

Végeredmény: Egyesült Államok Nagydíja, sprintfutam (19 kör, 104,7 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 31.18.417 perc, 2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 3.882 mp hátrány, 3. Lando Norris (brit, McLaren) 6.240, 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari), 6.956 5. George Russell (brit, Mercedes) 15.766, 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 18.724, 7. Kevin Magnussen (dán, Haas) 25.161, 8. Nico Hülkenberg (német, Haas) 26.588.

Az Egyesült Államok Nagydíjának rajtsorrendjéről döntő időmérő edzés közép-európai idő szerint éjfélkor kezdődik Austinban.

Írta a Magyar Hírlap

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.