A női öttusa 2000 óta szerepel az olimpiák programjában, az eddigi hat játékon a magyarok két érmet nyertek, Vörös Zsuzsanna 2004-ben aranyérmes, három éve Tokióban Kovács Sarolta bronzérmes lett. Reménykedtünk öttusázóink megszerzik a harmadik érmünket Párizsban.
Erre elsősorban Gulyás Michelle-nek volt esélyes, mert remekül vívott, 24 ellenfelét győzte le és 11-től kapott ki, ezzel 245 ponttal a második helyen végzett. A körvívás pontszámait beleszámítanak a döntő eredményébe. Mérsékeltebben szerepelt Guzi Blanka, aki 15 asszót nyert és 20 vereséget szenvedett, így csak a 200 ponttal a 17. helyen állva kezdhette el döntőben a lovaglást.

A DVTK 25 éves öttusázója újoncként jól irányította Flamenco nevű lovát, s verőhiba nélkül, s a szintidőn belül ért célba, s így a maximális 300-zal növelte pontjainak a számát.
A 18 fős mezőnyben második helyen álló Gulyás nagyon magabiztos lovaglással szintén hibátlanul teljesítette a tíz akadállyal nehezített pályát, s összetettben megőrizte a második helyezését.
A rendezők ugyan megfelelő lóállományt biztosítottak az utolsó öttusalovagláshoz, amit bizonyít, hogy nyolc hibátlan teljesítményt láthattunk. A versenyszám legnagyobb vesztes a hazaik versenyzője, Maria Oteiza lett, aki az első akadálynál lesett a lováról, így kiesett az éremcsatából. Hasonlóan járt a spanyol Laura Herésia is.
A bónuszvívásban öttusázónk ugyan nem szereztek pontot, de két tusa után Gulyás hátránya 20 pont volt a vívásban és az összetettben első francia Elodie Clouvellel szemben. Guzi pedig a 17. helyről feljött a 14-re.
Gulyás ugyan úszásban elmaradt céljától, attól 2:10 percen belüli eredméynt érjen el 200 méter gyoson, de francia riválisa is csak kis különbséggel előzte meg. Ez pedig azt jelentette, hogy a lövészettel nehezített három kilométeres futásban az összettben vezeztő Clouvel 13 másodperccel indulhat a második Gulyás előtt.
Guzi Blanka a negyedik lett az úszásban, ezzel egy helyesést javítva, a 13-ként rajtolhatott a befejező tusában.
Sok ezer francai szurkolt az élen álló Clouvelnek, azon már az első lövészetben pontosabban célzott Gulyás átvette a vezetést. A magyar öttusázó második és harmadok lövészet is jobban sikerült, ezért növelte az előnyét futásban. A negyedik lövészetnél hibázott, de riválisaia is, ezért elsőként fordulhatott a célegynesbe, s jelentős főlénnyel lett aranyérmes.
Clouvel
Írta a Magyar Hírlap