Az első két gólt Parkes Rebecca révén a magyar válogatott szerezte. A védekezés jól működött, a kanadaiak emberelőnyből sem tudtak gólt szerezni. Keszthelyi Dóra okos távoli lövésével már 3-0 lett, amire egy átlövéssel érkezett az első kanadai válasz (3-1). Keszthelyi ötméteresből állította vissza a háromgólos különbséget (4-1).
A szünet után egy szép akciógóllal 4-2-re szépítettek a kanadaiak. A megnyugtató háromgólos különbséget emberelőnyből Kurucz-Gurusatti Gréta állította helyre, majd egy megúszást követően egy szép ejtéssel még egyet rátett (6-2). Wright ugyan betalált, de tizenhárom másodperccel később Vályi Vanda is megszerezte hétfői első gólját (7-3), amelyet a dudaszó előtt csökkentett az ellenfél (7-4).
A fordulást követően megállt a gólgyártás, amit elősegített, hogy a játékvezetők is előszeretettel fújták a kontrákat. Csupán két gól született, előbb bűntetőből zárkóztak fel két gólra a tengerentúliak, majd Garda Krisztina távoli lövésébe még belenyúlt Keszthelyi (8-5).
Számukra tökéletesen megfelelt volna egy, egy gól az utolsó negyedben is, ám a magyar játékosok nem érték be ennyivel, előbb Garda átlövésből, majd megúszást követően az ő passzából Vályi talált be, és 10-5-ös állásnál már érezni lehetett, hogy eldőlt a mérkőzés, legfeljebb a különbség lehetett kérdéses. Gurisatti, Szilágyi találataira két kanadai válasz érkezett, így végül egy magabiztos 12-7-es győzelemmel zárta a találkozót a magyar válogatott, amely megszerezte első győzelmét az olimpián.

A magyar csapat vezéregyénisége, Keszthelyi Rita tárgyilagosan értékelt: „A körülményeken túllendültünk, és ettől felszabadultabban játszottunk. Az elején jól megjátszottuk a centereket, és közben jól védekeztünk, ugyanakkor az emberelőnyös helyzeteken van mit javítani. Az első két mérkőzés abban is segített, hogy jobban alkalmazkodjunk a játékvezetői ítéletekhez”.
Írta a Magyar Hírlap