– Csak kiül a kamerák elé, és egyszerűen mondja, amit lát, vagy azért ennél több kell egy hivatásos szakértőnek?
– Több, mert nem árt, ha az ember azért felkészül. Meg szoktam nézni a csapatok utolsó négy-öt mérkőzésének statisztikáját, az összeállításokat, és természetesen elolvasom a csapatokra vonatkozó aktuális híreket is.
– Mennyit készül egy-egy fellépésre?
– Változó. Attól függ, mennyire ismerem az adott csapatokat, hányszor láttam játszani őket az utóbbi időben, és esetleg milyen változások történtek náluk. Akár a játékoskeretben, vagy esetleg az edző személyében. Mérkőzésenként egy-két órát biztos igénybe vesz a felkészülés.
– Megesett már, hogy vitáztak a stúdióban?
– Természetesen előfordult, ha nem is túl gyakran. Játékhelyzetek megítélésében, játékvezetői ítéletekkel kapcsolatban azért voltak már vitáink. Vagy például Pogba megítélésében is vitatkoztunk, mert engem nem nagyon tudtak meggyőzni arról, hogy ő világklasszis kategória.
– Volt már bosszantó hibája, tévedése?
– Természetesen, de ha észreveszem, igyekszem azonnal korrigálni. Ha csak később jövök rá, hogy valamit elrontottam, az már bosszantóbb, nehéz helyrehozni. De csak az hibázik, aki dolgozik. Nem szoktam miatta emészteni magam.
– Mennyire tudja függetleníteni magát a szurkolástól?
– Úgy érzem, hogy teljes mértékben. Edzőként sem nagyon ragadtak el az indulatok, igyekeztem mindig higgadtan figyelni és értékelni a dolgokat.
– Mindezek alapján van-e kedvenc csapata az Európa-bajnokságon?
– A spanyol válogatott. Tíz-tizenöt éve szeretem a játékukat, imádom a sokpasszos, kombinatív tiki-takát. Élvezem még azt is, amit a mezőnyben csinálnak. Nekem rettentően tetszik, amilyen érzéssel passzolnak, ahogy átvesznek egy-egy labdát, ahogy fordulnak, ráadásul ezen a tornán még a kaput is támadják. Úgyhogy nekik szurkolok.
– Miben különböznek a spanyolok a többiektől?
– Szerintem ők azok, akik leginkább felvállalják a játékot, és akik attraktív, kombinatív játékot játszanak. Ők mutatják a legtöbb szépséget az igazi fociból. De azért ide veszem még a németeket, és talán meglepetés amit mondok, a svájciakat is.
– Az eddigi összkép mit mutat, hogyan tetszik, amit eddig látott az Eb-n?
– Szerintem nem jobb és nem is rosszabb, mint a korábbiak. Talán csak a franciák és az angolok idegesítenek. Nem díjazom azokat az edzőket, akiknek ilyen remek játékosokkal sincs bátorságuk támadófocit játszatni. Olyan érzésem van, mintha Deschamps és Southgate is boldogabb lenne, ha 1–0-ra nyernek meg egy meccset, mintha 3–1-re győznének.
– A nyolcaddöntők után hogyan ítéli meg az esélyeket?
– Spanyol–Svájc döntőt várok. Jót tenne a futballnak, ha támadó focit játszó csapat nyerné a tornát.
– Látott újdonságokat, jelentkeztek például új tehetségek?
– Alapvető újdonságot nem láttam. Védekezésben egyértelműen a tér és az idő szűkítése, valamint a párharcerő a meghatározó. Támadásban az ezek ellen játszani tudó gyors, technikás játék a siker kulcsa. Ami a tehetségeket illeti, Nico Williams és Yamal már most ragyogó játékos, de Arda Güler sem ügyetlen srác, no meg Yilmazban is van potenciál.
– Az Eb tapasztalata alapján, merre kell vinni a magyar futballt?
– A játékkészség fejlesztését spanyolos irányba, a védekezést és a taktikai felkészültséget olasz mintára lehetne fejleszteni.
– Hol vagyunk mi, magyarok? Milyen munkát végzett Marco Rossi kapitány?
– Remek munkát! Szerintem vele a válogatott évek óta százhúsz százalékon pörög.
– Világbajnoki selejtezők jönnek. Ha nem is lesz mindjárt világverő csapatunk, de hogy látja, készülhetünk a vb-re?
– A vb-re először tizenhat európai csapat jut el, és mi most nem kerültünk be az Eb-n a legjobb tizenhatba. Nehéz lesz, de természetesen úgy kell nekifutni, hogy a kijutás a cél, ám elvárni azért ezt nem lehet a válogatottól. De meg kell próbálni. És mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy ez sikerüljön. A magyar focit szeretőknek pedig ezért kell drukkolniuk. Én biztos, hogy szurkolni fogok.
Írta a Magyar Hírlap