Törökország–Portugália (0–3) mérkőzés a labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjában. A helyszín Dortmund, 80 ezer néző előtt zajlik a küzdelem, majd sokszor megszakad a játék.
A helyszínen lévő nézők a hasukat fogva röhögnek, mert kisgyerekek rohannak be meccs közben a pályára, hogy szelfit készítsenek Cristiano Ronaldóval.
Testes biztonsági emberek rohannak a gazellaléptű gyerek után, aki éppen a kezdőkörben készíti a Ronaldóval közös fotográfiát. A portugál sztárjátékos ekkor még vigyorog, a gyerek az oldalvonal felé szalad. A tévénézők semmit sem látnak, a rendező ekkor elveszi a képet, mert ez az UEFA utasítása. Az álságos megoldás indoka: nem mutassunk rossz példát azoknak, akik még nem rohantak be a pályára. A két őr végre elkapja a lurkót, tepernék is le, de az utolsó pillanatban rájönnek, hogy ez felesleges egy 140 cm-es, 30 kilós gyerekkel szemben. Beletörődve legyintenek egyet, majd közrefogják a gyereket.

Vége a mérkőzésnek. Egyre többen özönlenek be a pályára. A sárga mellényesek egy ideig tehetetlenül nézik, majd megpróbálnak rendet rakni. Egy jól megtermett sárga mellényes hatalmas lendülettel érkezik a kezdőkörbe, ahol a portugál játékosok a meccs után gyülekeznek. Az őr nyújtott lábbal érkezik és rúgja le Goncalo Ramost. A videón mindez tökéletesen látszik, Cristiano Ronaldo döbbenten néz, nevetni nincs kedve. Szerencsére nem történik sérülés, a játékosok továbbsétálnak.
Mintha a rendezőknek nem lenne fogalmuk arról, mit kell egy ilyen helyzetben tenni. Mintha teljesen lemerevednének egy-egy kellemetlen szituáció során. Mintha félnének ezek az emberek, hogy rosszat húznak, hogy egy-egy elbaltázott lépés után előveszik vagy kirúgják őket.
Volt idő, amikor Németországot a fegyelem és a feltétlen engedelmesség mintaországának tartották. Nos, ezek az idők már elmúltak. Az Európa-bajnokságon látott események, a játékosok megdobálása, a török és a georgiai nézők összeverekedésének kezelése azt mutatta meg, hogy a németek a rendezés e fontos (vagyis legfontosabb kérdésében) elégtelenre vizsgáztak.
Ezeket a problémákat – természetesen – sem a rendező német szövetség, sem az UEFA nem kommentálja. Követik a régi jó bevált módszert, hogy amiről nem beszélünk, az nem történik meg. Szerintük. Nekünk, magyaroknak is volt ebben tapasztalatunk, amikor 2021-ben, a müncheni német–magyar csoportmeccs alatt egy szivárványos zászlót lengető félőrült rohangált a himnuszt hallgató magyar játékosok előtt.
Ezt persze mutatta a tévé, ekkor nem volt résen a szerkesztő és a rendező sem.
Ami a Belgium–Szlovákia mérkőzés alatt történt, az is érthetetlen ezen a szinten.
Ott egy videókamerát szorongató szurkoló rohant be és filmezte közelről a belgák sztárjátékosát, Kevin de Bruyne-t.
A Csehország–Törökország meccsen szinte a semmiből robbant ki a nézőtéren egy verekedés. Érdemes megnézni a videót, mert a biztonsági őrök közül egy sem bukkant fel a balhé közelében. Sőt, az őrök lent a pálya szélén bámulják az incidenst.
Miközben ugyanezen a meccsen azért állt a játék, mert a mérkőzés közben egy szurkoló rohant be a pályára.
De nem tudják megoldani azt sem, hogy a vesztes csapat szurkolói ne dobálják meg sörrel vagy műanyag poharakkal a játékosokat. Illetve ehhez nem is kell egy meccset elveszteni.

Az Anglia–Szlovénia találkozó után az angol drukkerek saját játékosaikat kezdték el dobálni,
miközben Gareth Southgate csapata éppen csoportelsőként zárta le az első három meccset az Eb-n. A rendezők meglepődtek és totálisan lefagytak, nem tudtak közbelépni.
Ugyanez volt a helyzet a Szlovénia–Szerbia mérkőzésen is, amint az alábbi képen is látni lehet.
A sörlocsolásban a skót, a szlovén és a szerb szurkolók jártak az élen. A rendezők semmit sem tudtak velük kezdeni, az UEFA is csak annyit, hogy a három ország szövetségét alaposan megbüntette.
A vasárnapi Anglia–Szlovákia (2–1) nyolcaddöntő szinte rendben ment le. Csak az angol drukkerek rugdostak néha be egy-egy labdát a pályára a meccs közben.
Írta a Magyar Hírlap