Az NB II. utolsó fordulójában ugyan a Vasas a Soroksár, a Győr az Ajka ellen is nyert, de így az ETO-nak megmaradt a két pont előnye az angyalföldi együttessel szemben, és kilenc év szünet után szerepelhet majd újra az NB I-ben.

A háromszoros magyar bajnokcsapatot a Quaestor Csoport csődje után, 2015-ben zárták ki az első osztályból, azóta két szezont a harmad-, hatot a másodosztályban játszott. Feljutása azért meglepetés, mert tavaly csak 13. lett, majd az új szezonban pedig háromszor is edzőt váltott. Antonio Munoz és Kuznyecov Szergej menesztése után a dunaszerdahelyi születésű, 44 éves Borbély Balázs április 24-én vette át a csapatot. Az ETO akkor harmadik volt a tabellán, hátránya három pont volt a Vasassal szemben.

Borbély irányításával a Győr mind az öt meccsét megnyerte, köztük az utolsó előtti fordulóban a Vasas ellenit is 3–2-re, amely végül döntőnek bizonyult.

„Örülök hogy Győrben újra futball-láz van, nagyon boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a sikernek ezzel az öt meccsel. Amikor öt héttel ezelőtt idejöttem, tudtam, hogy ötből ötöt meg kell nyernünk, mert a Vasas nagyon erős ellenfél, amely nem ad nekünk lehetőséget hibázni” – nyilatkozta Borbély Balázs az M4 Sportnak az Ajka otthonában 1–0-ra megnyert mérkőzés után. A fiatal szakember jövője még nem dőlt el, de valószínűleg ő vezeti az ETO-t az első osztályban is.

A hatszoros bajnok Vasas tavaly esett ki az első osztályból, a visszatérése azonban nem sikerült. Gera Zoltán vezetőedző szerint ebben döntő volt:

„Voltak olyan mérkőzések, amelynek a pontjai most hiányoznak, a legfájóbb a Tiszakécske elleni hazai döntetlen, és a legutóbbi, Győr elleni mérkőzés, ahol nem szabadott volna kikapni. Ez a két mérkőzés sokba került nekünk. Sajnálom nagyon a játékosokat, mert sok melót raktak bele. Most át kell értékelni a dolgokat, hogy mi volt az, ami működött, mi volt az, ami nem, és mi az, amin változtatni kell” – nyilatkozta Gera, akinek élő szerződése van, de a Vasas vezetői döntenek arról, hogy maradhat-e.

Az utolsó fordulóban a bennmaradásért küzdő BVSC gól nélküli mérkőzésen ikszelt a Bp. Honvéddal, és mivel a PMFC is döntetlent játszott a Szegeddel, eldőlt, hogy a pécsi csapat lett a negyedik kieső. A Gyirmóton vereséget szenvedő Haladás ugyan a 14. helyen fejezte be a bajnokságot, de mivel nem kapott licencet, biztos, hogy szintén búcsúzik a másodosztálytól. A megüresedő helyet az NB III-ból töltik majd fel.

A magyar futball szempontjából előnyös lehet, hogy két kisváros csapata helyett a 130 ezer lakosú Győr, és a 115 ezer lakosú Nyíregyháza együttese játszhat az első osztályban az új szezonban.

Az NB II végeredménye:
 1. Nyíregyháza 34  69–27  79 pont
 2. ETO FC Győr 34  65–37  69 – élvonalba jutott
 3. Vasas FC    34  72–33  67
 4. Szeged   34  35–23  60
 5. Kozármisleny  34  55–45  52
 6. Gyirmót 34  49–45  49
 7. Soroksár SC  34  39–44  45
 8. Budafoki MTE  34  37–44  44
 9. Honvéd     34  39–36  44
10. Kazincbarcika SC       34  37–41  44
11. FC Ajka    34  30–33  43
12. Csákvár               34  39–45  43
13. BVSC-Zugló  34  27–40  38
14. Szombathely 34  42–52  38
15. Pécsi MFC   34  20–39  36 – kiesett
16. Tiszakécskei LC    34  33–40  34 – kiesett
17. BFC Siófok   34  36–60  31 – kiesett
18. Mosonmagyaróvár   34  29–69  21 – kiesett

Írta a Magyar Hírlap

ElitSport
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.