
A Kassa hazai pályán 2-1-re legyőzte Eperjest a Szlovák Labdarúgó Niké Liga alsóházi rájátszásának 3. fordulójában, ezzel tovább nyújtotta veretlenségi sorozatát, amely immár 13 mérkőzésnél jár.
A többségi magyar tulajdonban lévő sárga-kék együttes jól kezdte a rangadót, és már a 12. percben megszerezte a vezetést: Čerepkai értékesített egy büntetőt. A folytatásban is a hazaiak domináltak, több helyzetet is kialakítottak, de az első félidőben nem változott az eredmény.
Fordulás után sem vett vissza Kassa, és az 56. percben Gallovič növelte az előnyt egy megpattanó lövéssel. A hajrában Eperjes még szépített egy szöglet után, de egyenlíteni már nem tudott.
A kassaiak így fontos három pontot szereztek, és stabil formában várhatják a folytatást. A bajnokságban most válogatott szünet következik, legközelebb április 4-én lép pályára a csapat, amikor hazai környezetben fogadják a Szakolcát.
FC Kassa – Eperjes 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Čerepkai (12., 11-esből), Gallovič (56.), illetve Taraduda (90+1.)
FC Kassa:
Dabrowski – Kóša, Krivák, D. Kružliak – Kovács (60. Kakay), Gallovič, Zsigmund, Madleňák (77. Lukačević) – Sovič (77. Julardžija) – Čerepkai (90+2. Miljanić), Rehuš (60. Perišić)
Vezetőedző: Peter Černák
Eperjes (Tatran):
Bajza – Revenco (46. Kotula), Taraduda, Bondarenko, Tatolna – Medveděv, Olejník (81. Souček), Šimko (60. Bernát) – Masaryk (80. Sagna), Barbosa (60. Simon), Regáli
Vezetőedző: Jozef Kostelník